Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi iratai
212. literije, 1848. szeptember 7. Csány utasítása Zichy Herman grófnak,, a mozdult nemzetőrség vasi ezgede „alezredesének ” Mindeddig körülményeink nem változtak, — a tudósítások összhangzólag Jellacic részéről betörést tárgyaznak; fő erejét Muraköz ellen használandja, másutt lehet, hogy demonstrál, lehet, hogy megkeríttetésünk eszközlésére szinte berontand. — Utasításom részletekre nem terjedhet, célunk megvédése a hazánk földének, azért minden áron oda kell igyekezni Önnek, hogy visszaverje az ellenséget, hogy ezen feladatot teljes erejével törekedend megoldani, arról tökéletesen meg vagyok győződve; — egész haza figyelme rajtunk függ, a nemzetőrség becsületéért és a haza boldogságáért egyaránt küzd, nem lehet a magyar nemzet hős nevét kockáztatnunk, részünkről minden lépés a történet tárgya, tehát védelem és védelem, és visszaverése az ellenségnek a legerélyesebb igyekezettel az, mit tőlünk hazánk viszonyai követelnek. Azonban úgy fejlődhetnek az események, hogy a nagy erő előtt hátrálni leend Ön kéntelen, ezen nem várt esetben kérem főleg oda munkálni, hogy hátrálása nyugodt és rendes legyen; hogy a kapcsolat meg ne szakadjon, és a viszavonulás mindenkor olyan irányban történjen, hogy a jobbszárnyára nyomuljanak, a jobb szárnyát pedig mi képezzük, így, s csak így lehet a kapcsolatot fenntartani. Ha nékünk oldalunkra vagy hátunkra nem kerülhet az ellenség, úgy a győzödelem bizonyos, de hogy ne kerüljön, az Ön szilárd eljárása műve leend. Újra meg újra mondom, az ellenséget visz- szalökni kötelességünk, váratlan legrosszabb esetben pedig minden nyomot honunk földéből védve hátrálni, és a kapcsolatot fenntartani Elküldtelen, aláíratlan tisztázat. MÓL Csány-ir. KLI 365. 213. Hely és dátum nélkül [Letenye, 1848. szeptember 7.] Csány átirata Teleki Adám gróf vezérőrnagyhoz A hídi készületek nem mennek olyan gyorsan, mint óhajtanám; pedig a körülmények annak mielőbbi elkészülését szorgolva követelik, Jellacic seregei, mint hivatalosan értesülve vagyok, folytonosan gyűlnek Varasd körül, honnan ismét a kellő helyekre rendeltetnek, nem lehet kételkedni rról, hogy az áttörési szándok Jellacic részérül komoly és elhatározott. Ehhez képest nekünk hitem szerint nem szabad késnünk ágyúink közelebb hozásával, és nem lehet késnünk a honvédzászlóaljnak közel felállításával Muraközhöz, honnén meglepetés esetében a szükséghez képest használhassuk. Ez az én meggyő261