Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi iratai
valamint nem tudom, mit tegyek a János-dragonyosokkal is? írtam már és írok újra ez érdemben a belügyminiszter úrnak, hogy amennyire hozzá tartozik, intézkedjék az elszálításban de Méltóságodat különösen felkérem, hogy mielőbb és mi korább méltóztassék ezen német ellenségnek eltávolítására a szükséges rendelésekre nézve parancsát kiadni ez az egyetlen egy célhoz vezető mód tőlük megmenekülni. Szükség esetében tudnék én mást is használni, de már itt az eredmény bizontalansága miatt mindaddig, még más, kielégítő módokat láthatok, óvatos akarok lenni, mert érzem, hogy kockáztatni ingadozó ügyünket nem szabad. A megyék, úgy látom, az önkéntesek kiállításában nem követik a betű szerinti értelmet, de hiában is követnék azt, mert célt azzal nem érnének. Ismételni bátorkodom ez érdemben már más alkalomkor tett javallatomat, ha ilyen kiterjedésű vármegye, mint Zala csak ezeret is tud kiállítani határozott miniszteri rendeletnél fogva akár sorozási, akár más úton, feltéve, hogy azok fegyverekkel és az idő viszontagságai ellen ruhával el lesznek látva; jobban szeretem mint az eddigi sokaságot, de addig, még az önkéntesek ki lesznek állítva, a Dráva-vonalt védetlenül nem hagyhatjuk. Fájdalmasan tapasztalom a temérdek költségeket, mikbe minden kímélet mellett az őrseregek élelmezése és díjazása és a sorkatonaság termesztményekre, élelmezésre, díjazásra nézve óránkint kerülnek, de ha honunknak halomra gyűlt bajait szaporítani nem akarjuk, a drávai tábort most fel nem oszlathatjuk, kivéve ha Méltóságod és Deák miniszter úr szerencsések voltak a királyi tanyában kivánataikat kivívni. Vajha már egyszer a hosszú ború után derű mutatkoznék, — mihez reménység csak úgy lehet, ha a saját keblünkön táplált kígyók nyugodtan maradva mardozni nem fognak. Történjék bármi, a vész óráiban én helyemen állok, de megvallom, szelédebb módokkal inkább óhajtanám a célhoz juthatást; — Isten legyen hazánkkal és azon erőteljes férfiakkal, kiknek feladata a bomlásnak indult hont dőlésében fenntartani. Rendeletét Méltóságodnak várva várom, aki legőszintébb tiszteletemet nyilvánítom. Kanizsán, kelt szept. 2-n 1848. Csány László Azon esetre, ha az önkéntesek aszerint lennének felállítandók, mint én gondolom, méltóztassék egy észrevételemet M[éltó]ságod figyelemre méltatni. A miniszteri rendelet Pápára határozza az összejövetelt320; ha a Dráva-vonalt védeni kelly, Somogy, Baranya, Vas, Zala, a Dráva-vonalon gyűlhetne össze, itt úgy lehetne azokat felállíttatni, hogy szakaszonkint és századonként begyakoroltathatnának, de betaníthatok lennének zászlóaljban is, — pedig tovább nem szükséges a gyakorlatot egyelőre vinni. Alig hiszem az említett megyék egy zászlóaljat kiállítandnak, egyenkint. Akkor az a haszon, hogy a fegyvert itt tüstint átvehetik, különben ha átveszik és elmennek, itt egészen fegyvertelen nép leend. Ki fentebb. 320 A pápai önkéntes nemzetőri tábor létrehozásáról Szemere megbízásából aug. 31-én Ivánka Imre őrnagy tájékoztatta Csányt. MÓL Csány-ir. Magánlev. 1/171. 240