Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi iratai
jovic augustus 27-én kelt átiratában közölte Csányval, hogs néhány nappal korábban Eszékre érkezett a 4. honvédzászlóalj 4 százada, ám ezeket hely szűke miatt a várban nem tudta elhelyezni. A. századok Belly én állomásoztak, majd átvezényelték őket Dárdára. Mivel Sgerém megyét a bródi határőezped katonái megszállták, s a hírek szerint a gradiskai és a varasd-kőrösi ezred megszállni készül Verőce megyét, fontos lenne, hogy a századok a várőrség biztosítására továbbra is Bellyén állomásozzanak, hogy szükség esetén Eszékre lehessen bőgni agokat. Az e hó 27-én 354. szám alatt Öntől érkezett közlésnek megfelelően, sietek Önt értesíteni, hogy egyúttal a 4. honvédzászlóalj parancsnokságát utasítottam, miszerint Bellye és Dárda állomásokat az Ön kívánságának megfelelően foglalja el, hogy Ön ezáltal szükség esetén magához vonhassa a zászlóaljat. Egyidejűleg nem mulaszthatom el megütközésemet kifejezni, azon szomorú, egyszersmind szerencsétlen esemény felett, miszerint a Vukovárott állomásozó lovasság és gyalogság, anélkül hogy erre parancsot kapott volna, egy osztály határőr elől visz- szavonult. Eredeti tisztázat. Eredetije német. EEL Absz. ZGK Jovic-per. No. 85. Jovic aug. 27-i levelének két fogalmazványát ld. uo. No. 82. Fogalmazvány. MÓL Csány-ir. Magánlev. 11/18. Mellette Jovic levelének tisztázata. 173. Nagykanizsa, 1848. augusztus 28. Csány átirata Stefan Jom vezérőrnagy, eszéki várparancsnoknak 174. Nagykanizsa, 1848. augusztus 29. Csány jelentése Batthyány Cajos gróf, miniszterelnökhöz A nemzeti önkéntes seregeknek kiállítása, ha azoknak betű szerint önkényteseknek kell lenniök, vagy csak hosszasabb idő alatt, vagy éppen nem eszközölhető, — evég- ből felszólítottam a megyéket, hogy az eddigi felváltásokat a szokott rövid időnél hosszabbra határozzák, ez alatt késérletet akarván tenni az önkéntesek eszközlése érdekében.304 Eddigi tapasztalásom nem kedvező, azért engedje meg Méltóságod e részben nézetemet nyilványítani: a megyék, mennyire a körülményeket ismerem, különbféle módokat fognak használni az önkéntesek kiállításában; s azok között 304 Batthyány aug. 13-i rendeletéről van szó, amely a megyék táborba küldött és rendszerint rövid idő alatt leváltott nemzetőrsége helyett hosszabb szolgálatot vállaló önkéntes alakulatok szervezését javasolta. Közli Pap I. 369-370. o. 223