A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Urbán Aladár: Deák Ferenc a Batthyány-kormányban

nak egy sajátkezű, datálatlan levélkéje, mely arról tájékoztatta Kossuthot, hogy „az erdélyi tized dolgát” átadta Kemény Dénes belügyi államtitkárnak.40

Akadtak kortársak, akik Deákot lustának mondták. Életrajzírója, Ferenczi Zoltán mutat rá, hogy Deák naponta 9-11 között magánlakásán, az István főherceg szállóban fogadta a többnyire a volt jobbágyok sorából kikerülő panaszosokat.41 Amellett Széchenyi naplójából nyomon követhető, hogy Deák júniusban milyen rendszeresen vett részt a minisztertanácsi üléseken, s az is megállapítható, hogy nézeteit nem titkolta el. Június első napjaiban, amikor az Innsbmckba távozott Batthyányi Széchenyi helyettesítette, arról olvasunk, hogy Deák „hevesen összetűzött” Kossuthtal. Június 11-én — ismét a napló szerint — Deák javasolta Széchenyinek, hogy hívjon össze minisztertanácsot. (Feltehetően a Csernovics Péter királyi biztostól érkezett hírek miatt.) A tanácskozás közben érkezett a hír az olaszok és a honvédek Károly kaszárnyái összetűzéséről, amely mindenkit megdöbbentett. Deák igen rosszul reagált: „Most el vagyunk veszve!” — ezt mondotta Széchenyi feljegyzése szerint. Másnap azonban Széchenyi Deák kíséretében Kossuthhoz ment megbeszélésre, majd István nádort keresték fel. Ez az értekezlet nagy valószínűséggel azzal a már eldöntött kérdéssel lehetett kapcsolatban, hogy János főherceget kérik fel közvetítőnek a horvát- magyar viszályban. Ez magyarázza Széchenyi feljegyzését, hogy Deák „illúziókat táplál” nyugalmunk felől. Ez az illúzió csak átmeneti lehetett. Közben ugyanis megérkezett Batthyány Innsbruckból a bánt hivatalából felfüggesztő királyi kézirattal. Deák az előzmények után (hogy ti. Jellacic nem érkezett meg addig, amíg Batthyány az udvarnál tartózkodott) ettől a rendelkezéstől semmi eredményt nem várt. Ezt mutatja június 15-én sógorához intézett levele, amelyben nyilvánvalóan erre a királyi rendeletre utalva így írt: „a király aláír mindent, mi ennek folytán rendelkezünk, de segítségre, bizalomra, engedelmességre, kivált a katonai karnál nem találunk”.42 Deák borúlátó magatartása mellett a kormány helyzetének ez a belátása teszi érthetővé, hogy a horvátokkal kapcsolatban „becsülettel békességet” tartott kívánatosnak.43

Az országgyűlés megnyitása után Széchenyi naplóját a képviselőházban történtek, illetve a kormány ott követendő politikájának kérdései (és egyre növekvő aggodalma) uralják. így Deák megnyilatkozásait vagy magatartását ritkán örökítette meg. Azt azonban ezekről a megjegyzésekről összefoglalóan elmondhatjuk, hogy Deákkal ál40 MOL H 21. Kossuth miniszteri iratai 167. sz.

41 Ferenczi Zoltán: Deák élete (a továbbiakban: Deák élete) II. köt. Bp., 1904. 103. p. Ld. még Dobszay Tamás említett tanulmányát.

42 Deák beszédei II. köt. 239. p.

43Deáknak ez a megjegyzése az Innsbruckba utazó Széchenyinek Linzben jutott eszébe, jún. 27-én. Hozzá is fűzte azonnal, hogy „a politikában a becsület nagyon meghatározadan valami”. Vö. Pálffy János Deákról szóló véleményét a „becsületes minisztérium” hasznáról. Pálffy János: Magyarországi és erdélyi urak. Kolozsvár, 1939. I. köt. 127-128. p.

62