A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Molnár András: Deák Ferenc igazságügyi miniszteri irataiból

sok név szerinti elszámlálásával bevezettettek, az 1848:IX-dik te. rendelete szerint már úgyis mint úrbériek minden adózástól mentek, s közállományi kárpódás alá tartozók lévén, e jelen törvény rendelete alá nem vonhatók. A zsellérekről 11. §. A házas zsellérek majorsági zselléreknek csak akkor tekintetnek, ha a föl­desúr világosan be tudja bizonyítani, hogy azokat akár szóbeli egyesség, akár írott szerződés mellett vagy saját majorsági birtokára, vagy a határnak oly részére telepí­tette, mely még sem egyeseknek, sem a jobbágyközségnek elkülönözve birtokában nem volt. 12. §. Ily majorsági zsellérektől sem lehet ugyan házhelyeiket elvenni, hacsak ez a szerződésben világosan kikötve nincsen, de tartoznak a szerződésben kikötött, vagy eddig gyakorlatban volt tartozásaikat pontosan kiszolgálni mindaddig, míg magokat meg nem váltják. A megváltási summa ott, hol a tartozások akár szerződés, akár gyakorlat szerint változadanok, ezen tartozások becsértékéhez arányoztadk; ott pe­dig, hol a tartozások időnként változtak, a jelen törvény kihirdetése előtt közelebb lefolyt 7 évi jövedelem középszáma vetetik alapul, s mind egyik, mind másik esetben a becslési s megválthatási eljárás ugyanaz leend, mely a fentebbi 2., 3., 4., 5., 6., és 7- ik §§-ban a szőlőkre nézve megállapíttatott. 13. §. Azon házas zsellérek, kikre nézve a földesúr azt, ami all. §-ban kívántatik, bebizonyítani nem tudja, habár az úrbéri tabellába vezetve nem volnának is, úrbéri­eknek tekintendők, s mint ilyenek, semmi úri szolgálattal többé nem tartoznak, ha­nem a volt földesúr az 1848JX. te. értelmében országos becslés után a közállo­mánytól nyerendi kárpótlását. 14. §. A házadan zsellérek minden úri tartozásai teljesen megszűnnek, s ezekért a földesúr semmi kármentesítést nem követelhet. Magában értetik azonban, hogy oly szolgálatok vagy fizetések, melyeket a házadan zsellér lakbér fejében a ház tulajdo­nosának, vagy oly haszonvételért, mely őtet egyébként nem illetné, haszonbér fejé­ben a bérbeadónak fizet vagy szolgál, ezen megszüntető rendelkezés alá nem vonat­hatnak. Az irtványokról, maradványföldekről, puszta telkekről és egyéb, az úrbéri tabellákba nem foglalt földekről 15. §. Azon irtványok, melyek még 1816-ik esztendő előtt kerültek a volt jobbá­gyok birtokába, úrbéri természetűeknek tekintendők. 303

Next

/
Thumbnails
Contents