A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás
tust ígért a jövőre né2ve. Első lépésben a földesúr és a jobbágyközség között kellett elkülöníteni a közlegelőt, illetve kimérni a faizási jog megszűnése fejében a falunak járó erdőt; később kerülhetett sor a községi legelő, vagy legalább egy részének felosztására a lakosok között. Azt már a törvény formulázásakor is tudták a törvényhozók, (a következő hónapok forrongása pedig még világosabbá tette), hogy nemcsak a bírói szerepkörre, hanem további jelentős törvényalkotói munkára is szükség lesz a feudális viszonyok lebontásához. Az áprilisi törvények bevallottan keretjellegűek voltak. Számos, az ideiglenes jellegre utaló kifejezés szerepelt bennük, több esetben pedig a következő, népképviseleti országgyűlésre hagyták a részletes szabályozást. Ez volt a helyzet a jobbágyfelszabadítás esetében is. A IX. törvénycikk egyeüen mondattal eltörölte ugyan a jobbágyság úrbéri szolgáltatásait, de vitás kérdések tömegét hagyta rendezedenül. A keretszabályozás tartalommal való megtöltése az igaz- ságügyminiszterre várt: az úrbéri viszony megszüntetésében, a polgári földtulajdon megteremtésében a politikai elit többsége a forradalom győzelme után már elsősorban csak jogi természetű problémát látott. A végrehajtás módjának hosszú távú politikai, társadalmi következményeivel keveset foglalkozott a közvélemény, legfeljebb gazdasági vagy államháztartási vonzataira voltak tekintettel. Akik csak jogi természetű problémát láttak a feudális maradványok felszámolásában, azoknak a feudális birtokjog szövevényes viszonyaiban kellett világosságot teremteni. Ez a jogrendszer élesen megkülönböztette a földesurak saját kezelésben tartott allodiális vagy majorsági birtokait a jobbágyok és zsellérek által, feudális szolgáltatások ellenében bírt úrbéres földektől. Az utóbbiakat általában a Mária Terézia által elrendelt úrbérrendezéskor (vagy későbbi birtokfelmérés alkalmával) készült tabellákban tartották számon. Az áprilisi törvények az ezekben összeírt telkeket adták azonnal, a földesurak állami kárpódása mellett, művelőik tényleges tulajdonába. A földművelő nép által használt földnek azonban csak egy része tartozott az úrbéres kategóriába, amely azonnal, állami kártalanítás mellett szabad paraszti tulajdonná vált. A jobbágyok a valóságban lényegesen több földet birtokoltak ennél, gyakran nemzedékek óta. Ide tartoztak a maradványföldek (már az összeíráskor is jobbágykézen levő, de az előírt telekmenynyiségen felül levő terület) és az irtások (általában erdőtől, bozóttól elhódított szántóföldek). Nem volt jelentéktelen az a terület sem, amelyet a majorsági birtokokból használtak, gyakran hosszú idő óta. A földesurak ugyanis, tőke vagy vállalkozókedv híján, nem minden allodiális birtokon folytattak üzemszerű gazdálkodást. Ezeket gyakran adták bérbe egyes jobbágyoknak vagy közösségeknek. A fejleden pénzforgalom mellett a földhasználatért többnyire nem (vagy nem csak) pénzzel, hanem munka- és terményjáradékkal tartozott a jobbágy. Mindennapjai tehát nem sokban különböztek úrbéres földet művelő társáétól. A különbség főleg abban állt, hogy az ő szolgáltatásait nem maximálta, és az általa művelt földhöz való jogát nem védte törvény, mint az úrbéresekét. A földesurak épp 27
