A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Molnár András: Deák Ferenc igazságügyi miniszteri irataiból
következik, hogy ezen szerződésben foglalt kötelezettségüket teljesíteni tartoznak, s így abbeli kérelmüknek, hogy a többi helybeli volt úrbéresekkel e részben egyenlővé tétessenek, hely nem adathatik.76 Kelt, Budapesten június 27-én 1848. igazságügyi miniszter Deák Ferenc Eredeti tisztázat. VeML ÁB ir. 1848:1331. 36. 'Budapest, 1848. június 28. Deák Ferenc igazságügyi miniszter leirata Veszprém megyéhez Csernye helysége lakosainak folyamodásuk tárgyában, mely szerint szabad hús- és bormérést, a helybeli malmok szabad használatát, nemkülönben az elvett legelőnek és az Inotai pusztának visszaadatását kérték; önöknek folyó évi június 9-ről az 1018. szám alatt hozzám tett jelentésük, melynél fogva a folyamodók ebbeli kérelmeiknek alaptalanságát magok is elösmérték, s azon felvilágosításban, hogy az elkülönözésről szóló egyezséglevél az illető perrel együtt annak idejében beküldetvén, annak egyik példánya akkor kezeikbe fog szolgáltami, szinte megnyugodtak, tudomásul szolgálván, ugyanezt önökkel avégett tudatom, miként erről a folyamodókat is ide visszazárt kérlevelüknek kézbesítése mellett azzal értesíttessék, hogy saját javukat, szinte úgy mint a haza közérdekét, leginkább a törvény eránti ezúttal is tanúsított tisztelettel mozdítandják elő.77 Kelt Budapesten június 28-án 1848. igazságügyi miniszter Deák Ferenc Eredeti tisztázat. VeML ÁB ir. 1848:1338. 37. Budapest, 1848. június 28. Deák Ferenc igazságügyi miniszter leirata Vas megyéhez Megyéjökbeli Felsőoszkó helysége községének idemellékelt folyamodványa, mennyiben abban a mezei és tarlói legelőnek, úgy bizonyos Csorna nevű erdőnek volt 76 Vö. Hudi József 423. p. 77 Vö. Hudi József 393. p. 269