A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig

ha lehet egyezkedni”. Hunfalvy Pál naplója szerint „ez új gondolat” (ti. az egyezkedésé) tüzet fogott, s a képviselőház délutánra vegyes zárt ülést határozott tartani, amelynek az elmenetel, illetve Hunkár indítványa felett kellett határoznia.

A délutáni zárt ülés lényegében eldöntötte, hogy a képviselők másnap vasúton Szolnokra indulnak, s hogy a Ház Majláth György országbírót, Mailáth Antal volt kancellárt, Batthyány Lajost, Lonovics József érseket és Deák Ferencet küldi békekövetségben Windisch-Grätzhez, hogy tőle fegyverszünetet kérjenek, s onnan „Őfelségéhez, Ferenc József császárhoz”, egyezkedés végett menjenek. Deák már a zárt ülésen megjegyezte, hogy ámbár nem vár sikert a követségtől, a követség kapjon utasítást. Az általánosan formulázott utasítást három szóba foglalták: „Az ország szabadsága, jólléte, becsülete”.35

Magára a nyűt ülésre december 31-én az esti órákban került sor. Az ülés elején némi izgalmat keltett az a hír, hogy a nép elfogta a felső- és a képviselőház egy-egy tagját, Pálffy Pál bárót és Kund Vincét. Az eset kisebbfajta vitára adott okot Batthyány Lajos és Madarász László között, majd Pázmándy Dénes elnök bejelentette, hogy az ülés tárgyának fontossága miatt a felső- és az alsóház együttes ülést tart. Majd ismertette a két tárgyat, azaz a kormány és az országgyűlés Debrecenbe költözésére és az ellenséges fővezérhez küldendő békekövetségre vonatkozó javaslatot.

Először Kossuth terjesztette elő határozati javaslatát az országgyűlés és az OHB Debrecenbe költözéséről. Ezt azzal indokolta, hogy ha a hadsereg csatát vesztene is a főváros előtt, „ezen eventualitásnak az ország képviselete és kormánya ne legyen kitéve, hanem bal esemény esetére is, biztosítva legyen az ország védelmének fennakadás nélküli folytathatása és az ország kormányzása”. Úgy vélte, ezzel tartoznak a hadseregnek is, mert a kormányt olyan karban kell tartani, „miszerint a hadseregek lássák, hogy csatavesztések következzenek bár, ha már az isteni gondviselés azt mérte reánk, de azért nem adta fel az ország és a kormány a hadsereget, s akkor a hadsereg sem fogja magát feladni”. A békekövetséggel kapcsolatban kijelentette, nincs ellene annak, „ha az országgyűlés meg akarja kísérteni azt, valljon azon részen, mely igazságtalan háborút visel Magyarország ellen, van-e valami akarat az igazságnak fenntartására”. Azonban mindazok után, amik az elmúlt hónapokban történtek, nem sok esélyt lát e lépés sikerére; „hanem ha sikere lesz, áldani fogom az órát, midőn az országgyűlés közbenjárulása által oly békét eszközöl a nemzet, mely által megvédte szabadságát és becsületét; ha pedig sikere nem lenne e lépésnek, akkor újabb ösztön lesz a nemzetnek megállani az igazságos harcot az utolsó emberig”. Ezután kifejtette, hogy szerinte a kiküldötteket „ne tekintsük oly meghatalmazottaknak, kik az országgyűlés helybenhagyása nélkül a speciális feltételeket megköthetik, mert akkor részletes utasítást kellene előre adni, ez pedig az alkura nem jó eszköz”.

35 Hunfalvy 135-137., 171-172. p.; Pálffy János 261-262. p.; Horváth Mihály II. 182-184. p.; Beér — Csizmadia 533-535. p.

198