A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Balogh Elemér: Deák Ferenc és az anyagi büntetőjog kodifikációja

régebbi gyakorlatot folytatva) 1848-ban is megtéríttette a büntetés kiszabásán túl a sértett polgári jogi igényét, sőt a gyermekét kocsmában elhagyó anyát 60 forint tartásdíj megfizetésére is kötelezte.

A büntetőperekben az ártadanság vélelmét nem ismerve a befogottat egyszerűen rablónak, gyilkosnak titulálták a per során. Helyzetét súlyosbította, hogy a nemtelenek elleni per általában a sommás büntető per szabályai szerint folyt, ahol hivatásos védő nem működhetett közre.31 A bizonyítás során még mindig a kötött bizonyítás rendszere érvényesült, ám ennek keretei között 1848-ra Szegeden is az anyagi bizonyító eszközök váltak túlnyomóvá. A bizonyítás alaki eszközei, köztük az eskü, még nem tűntek el teljesen, de „tisztító” vagy „főre való esküvel” a vitatott büntetőügyet már nem döntötte el a városi törvényszék. A szóbeli bizonyítékok megszerzése során, így a beismerő vallomás esetén is, erőszakhoz már nem nyúltak a bírák: „Bizonyosat nem írhatunk ugyan, de tagadó vallomások igen nagy számára tekintettel valószínűnek tartjuk, hogy a beismerés kicsikarása érdekében városunkban 1848-ban legalább rendszeresen már nem kerül sor sem tortúrára, sem szelíd tortúra alkalmazására.”32 A sommás perben hozott ítélettől eltérően a rendes büntetőper befejeztével hozott ítélet ellen volt helye fellebbezésnek a királyi táblához, 1848-ban azonban Szegeden a felperes tiszti főügyész egyetlen fellebbezést sem terjesztett elő.

A vérhatalommal rendelkező törvényszék 1848-ban mindössze egy alkalommal szabott ki halálbüntetést, egy igen súlyos beszámítás alá eső rablógyilkosnak vétette fejét. Nem tűnt még el a bot és a korbács által foganatosított testfenyítő büntetés sem teljesen, bár a májusban megválasztott új összetételű, polgári szemléletű burákból álló fenyítőszék csak egy ízben, október 20-án ítélte 25 korbácsütésre egy tettenért bűnszövetség vezetőjét, a bátaszéki cigányvajda feleségét. A legsűrűbben alkalmazott szankció a szabadságvesztés volt. A büntetési tételek generális maximuma 5 év volt, minimuma pedig 6 óra, a gyakorlatban azonban ritkán került sor 1 évet meghaladó szabadságelvonásra. Elmondható, hogy a szegedi törvényszék bírái jog- gyakorlatukban az anyagi büntetőjog terén 1848-ban már nem feudális, hanem polgári szemléletre valló elveket érvényesítettek — büntetőtörvény híján is.

4. A. Deák vehette Igazságügyi Minisztérium kapcsolata a büntetőjoggal

Az elmélet- és kodifikációtörténeti fejtegetések után nagyon érdekes tanulságokkal szolgál a Deák-féle Igazságügyi Minisztériumnak a korabeli magyar büntető törvény31 „A város törvényszékének 1848. évi jegyzőkönyve kifejezetten mindössze egy alkalommal tesz említést arról, hogy a szabadlábon lévő vádlottakat törvényes megbízottjuk is képviselheti a bíróság előtt.” Szeged, 15. p.

32 Szeged, 19-20. p.

147