A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Balogh Elemér: Deák Ferenc és az anyagi büntetőjog kodifikációja

sabb kezesei az esküdtszékek tagjai, „kik a törvény vaspályáján érzéketlenül haladó igazságszolgáltatás egyeben védelmei”.23 Ennél jóval szélesebb társadalmi kört szólított meg Szemere Bertalannak a büntetőbíráskodás kérdéseit is érintő, nyomtatásban először 1840-ben megjelent nyugat-európai údeírása,24 amelyről ezt állapítja meg reformkorunk egyik legkiválóbb kutatója, Both Ödön: „E kötetben a szerző úgy állította egymás mellé a magyar és a francia bíróságokat, hogy minden gondolkodni tudó és akaró olvasójának a francia esküdtszéki szervezet és eljárás magasabbrendű- ségét kellett elismernie a magyar feudális bíróságok és eljárás felett”.25 Kossuth Lajos 1841 márciusában a Pesti Hírlap hasábjain szállt síkra az esküdtszék mellett, mondván, hogy enélkül „sem a büntető törvényszolgáltatás, sem az alkotmányos szabadság épülete bevégezett nem lehet.”26 Pár hónappal később a nagyszerű jogász, Szalay László tette közzé több, mint ötíves tanulmányát, amelyben nagy összehasonlító joganyag felhasználásával fordította olvasói figyelmét az esküdtszéki bíráskodással járó előnyök felé.27

Az országgyűlés 1843. november 29-i kerületi ülésén a büntető eljárásjogi törvényjavaslat feletti vitát Ghéczy Péter nyitotta meg, kiemelve az esküdtszékek fontosságát. Zsedényi Edvárd, a konzervatívok vezérszónoka felszólalásában ad Graecas Kalendas indítványozta elhalasztani a szóban forgó intézmény bevezetését. Hosszas tanácskozás kezdődött, majd ismét Szemere Bertalan határozott fellépése mentette meg az ügyet: remekül felépített beszédében sorra cáfolta meg a „fontolva haladók” érveit, minek következtében az országgyűlés alsó táblája még azt is megszavazta, hogy az esküdtszékek alakításánál ne legyenek tekintettel a születési, rendi előjogokra. A főrendi tábla azonban 1844. szeptember 10-i ülésén nemet mondott, és ezzel meghiúsult az átfogó bírósági reform.

1848-ban azonban ismét megmozdult a progresszió: Pest népe a 12 pont nyolcadikjaként követelte az esküdtszékeket. Az országgyűlés kénytelen volt politikáját (Kossuth szavaival) „a körülmények színvonalára” emelni, ami ez esetben végre az esküdtszékek felállításához vezetett, mégha csak a sajtóvétségek elkövetői ellen in23 Zsoldos Ignácz: A tárákról s bíráskodásról általában. A Magyar Tudós Társaság évkönyvei. 5. kötet. 1838-1840. Buda, 1842. 2. osztály, 368. p.

24 Szemere Bertalan: Utazás külföldön. Pest, 1840. E tárgyra nézve bővebben lásd Both Ödön: Die wichtigeren sozialen, politischen und verfassungsrechtlichen Ansichten des jungen Bertalan Szemere. Szeged, 1985. In: Acta Jur. et Pol. Szeged, Tom. XXXIII. - Studia in honorem Velemirii Pólay septuagenarii.

25 Both Ödön: Küzdelem az esküdtbíráskodás bevezetéséért Magyarországon a reformkorban és az 1848. április 29-i esküdtszéki rendelet (a továbbiakban: Esküdtbíráskodás). 9. 1. Szeged, 1960. In: Actajur. et Pol. Szeged, Tom. VII. Fase. 1.

26 Kossuth Lajos: Bűnper. Pesti Hírlap 1841. március 10.

27 Szalay László: A büntető eljárásról különös tekintettel az esküdtszékekre. Pest, 1841.

145