Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)

Varga Zsuzsanna: Érdek, érdekeltség, érdekérvényesítés a termelőszövetkezetekben, különös tekintettel a zalai szövetkezetekre. 1956-1958

sítások túlnyomó részét.100 A jövedelemrészesedésnél az időbérezést és a részes művelést ellenezték leginkább, valamint ez utóbbihoz kapcsolódva támadták az egyéni, családi területfelosztást. A háztáji gazdaság növelésére irányuló tagsági törekvés is igen sok kritikát kapott.101 Az Agrártézisek országos és helyi szinten zajló tavaszi vitái során jó alkalom nyílott számukra, hogy felvegyék a harcot a Központi Bizottság mellett működő, Fehér Lajos vezette Mezőgazdasági Osztály „revizionista” nézeteivel.102 Ez a hozzáállás tükröződött Dögéi Imre, földművelésügyi miniszternek a szövetkezetek helyzetét tárgyaló 1957 áprilisi feljegyzésében is: „A termelőszövetkezetek egy része az önállóság orvé alapján eltér a mintaalapszabály alapelveitől, a tagoknak órabért, havi bért fizetnek, konvenciót mérnek, a földet részes művelésre osztják ki, a nyilvántartást nem vezetik, a közös állatállományt nem fejlesztik, a bevételeiket a bank megkerülésével házi pénztárban kezelik. ...Az előzőekben vázolt helyzetet súlyosbítja, hogy a Párt és állami

100 Szőke Mátyás: A gépállomások és a termelőszövetkezetek néhány időszerű kérdése. Agrártudomány, 1957. 6. sz. 1-8. p.

Keresztes Mihály. A termelőszövetkezeti mozgalom helyzete és további fejlesztésének feladatai. Agrártudomány, 1957. 7. sz. 1-6. p.

101 „Ismeretes, hogy a termelőszövetkezetek egy része olyan alapszabályt alakított ki, amelyet nem ismerhetünk el a szocialista szövetkezeti gazdálkodás alaptörvényének. Ezekben az - ún. hazai tapasztalatokra hivatkozva alkotott — alapszabályokban ugyanis, fellazították a termelőeszközök bevitelére, a munkák közös végzésére, a jövedelemelosztás és a közös vagyon gyarapítására szolgáló szocialista előírásokat, gyakorlatban sok helyen - a szövetkezeteknek mintegy 15-20 %-ában — újra részművelést, bérmunkát alkalmaznak. A háztáji gazdaságok kialakítása terén még ennél is súlyosabb a helyzet. A szövetkezetek mintegy felénél Ikh-at meghaladó háztáji földet adtak ki a tagoknak.” Agrártudomány, 1957. 6. sz. 2. p.

102 Az 1957-58-ban zajló agrárpolitikai vitákról bőséges szakirodalom áll rendelkezésre, ezért itt eltekintünk az érintett kérdések összegzésétől. Jelen írás egyetlen vitaponthoz kapcsolódik erőteljesen, mégpedig ahhoz, hogy miben jelölték meg a szocialista jellegű tsz legfontosabb típusjegyeit. E kérdés ugyanis nem választható el a tsz-ek gazdálkodási gyakorlatában formálódó sokféle kezdeményezéstől, melyek azonnali reagálást igényeltek a vezetés részéről. Berend T. Iván: Gazdasági útkeresés 1956-1965. Budapest, 1983, 234-259. p.; Csizmadia Ernő: Az MSZMP agrárpolitikája és a magyar mezőgazdaság. Budapest, 1984, 20-28. p.; Gyenis 1976. 246-252. p.; Orbán Sándor: A magyarországi konszolidáció és a mezőgazdaság tömeges szocialista átszervezése. Párttörténeti Közlemények, 1986. 3. sz. 3-34. p.; Pető - Szakács 1985. 305-308., 381-382. p.; Romány Pál: Tervek, viták és torzulások az agrárpolitikában (1957-1961) I-II. Gazdálkodás, 1991. 6. sz. 60-67. p.; 10. szám 47-54. p.; Simon Péter: Viták a párt és az állam vezető szerveiben 1957-58-ban a mezőgazdaság szövetkezeti átszervezésének a folytatásáról. Párttörténeti Közlemények 1988. 1. sz. 3-44. p.; Sipos Levente: Reform és megtorpanás. Viták az MSZMP agrárpolitikájáról (1956-1958). Múltunk, 1991. 2-3. sz. 188-197. p.

392