Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)
Varga Zsuzsanna: Érdek, érdekeltség, érdekérvényesítés a termelőszövetkezetekben, különös tekintettel a zalai szövetkezetekre. 1956-1958
kodási tevékenységet, mert mind a költség-, mind az eredménytényezők egyenlően oszlottak el minden tag munkaegységére, tehát a tag közvetlenül munkájának nem eredményében, hanem mennyisége fokozásában volt érdekelve elsősorban. Milyen utakon indultak el a tsz-ek 1956 végén, hogy megoldást találjanak az eddigiekben összegzett érdekeltségi problémákra? Az egyik oldalon a termelőszövetkezeti tag törekvése arra irányult, hogy a bizonytalan értékű s döntően csak év végén realizálódó munkaegység helyett a termés bizonyos százalékát, illetve a termék előállítására előírt munkanapok ellenértékét kapja meg közvetlenül és minél rendszeresebb időközökben. A másik oldalon, a tsz érdeke olyan ösztönzési szisztémát igényelt, hogy a tag közvetlenül érdekelve legyen a termelés minőségének fokozásában, a hozamok növelésében és az önköltség csökkentésében. A korábbi tapasztalatok - mint láttuk - egyértelművé tették, hogy a tag alapvetően a minél nagyobb, mennyiségileg mért munkateljesítmény elérését tartja szem előtt, s a minőségi munkatöbblet végzésére csak akkor hajlandó, ha annak eredményében közvetlenül részesedik. Másrészt az érdekeltségi rendszer révén a munkaszervezet jó működését, az adminisztráció egyszerűsítését is biztosítani akarták. Harmadrészt pedig az árutermelés fokozása, valamint a bővített újratermelés, pontosabban a termelőszövetkezeti felhalmozáshoz való tagi hozzájárulás elősegítése is fontos szempontot képviselt. Ezek a főbb motivációk húzódtak meg tehát a termelőszövetkezeti kezdeményezések mögött a vizsgált időszakban. Ugyanakkor a tényleges lehetőségeiket, mozgásterüket nagymértékben behatárolta közgazdasági környezetük. Eltörölték ugyan a kötelező beszolgáltatást és a felvásárlási árak emelésére is sor került, de a tsz-ek gazdálkodási környezetének megkötöttségein kevéssé enyhítettek. Ráadásul nem törölték el a maradékelvű jövedelemelosztást.83 Mindezek együtthatásaként a tagok ösztönzését továbbra is csak a természetbenire tudták alapozni. A termelőszövetkezetek - mint említettük - már 1956 októbere előtt, az adott keretek és korlátok között próbáltak valamiféle „gyógyírt” találni az érdekeltségi problémáikra. A leggyorsabban ható „orvosságot” a természetbeni részesedés jelentette, mégpedig vagy a részes művelés vagy a különféle prémiumok formájában. A tsz-ek 1953-1956 közötti gazdálkodási gyakorlata nemcsak azt mutatta meg, hogyan lehet bizonyos mértékig ellensúlyozni a maradékelvű jövedelemelosztást valamint a munkaegységrendszert, hanem a munkadíjazás, munkaszervezet szoros összefüggésére és a háztáji gazdaság jelentőségére is felhívta a figyelmet. 83 Minderről bővebben lásd László János'. A gazdasági irányítás és a termelőszövetkezetek anyagi érdekeltsége. Budapest, 1970. 385
