Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)

Németh László: A nagykanizsai Munka Szabadkőműves-páholy története 1890-1920

intézményt akartak szervezni, amely egyrészt komoly tudományos munkát is végezne, másrészt a népfelvilágosítás terén is ellátna feladatokat.15 A páholy nagy hangsúlyt helyezett a felolvasó estek szervezésére is, ahol a testvérek irodalmi igényességű műveiket ismertethették. Szociális tevékenységéből az Orphanalis Deputatio, a „nemesi árvák gondjára felügyelő kirendeltség” megszervezésében való közreműködést érdemes kiemel­ni. Később ez a szervezet lesz a reformkorban létrejött Gyámügyi Bizottság elődje.16 A szabadkőművesség fő törekvéseit és eszméit Babocsay József kanizsai or­vos a szabadkőművesség védelmében írt Apologia az az Védelmező Levél a melly által, Egy Szabad Epétő védelmezi Társosá-gának ártatlanságát, és meg mutatja jó Barátjának azt, hogy elégtelen oka légyen azért, mivel eő Szabad épétő, vagy Ferii=Mauer, barátságát félbe szakaztani című könyvében a következőkben foglalja össze: „Annak okáért támadtak a mi társoságunk Szerzői, a kiknek fő gond-gyok mindenkor az vala, hogy az emberi nemzet ismét vissza álitassék a természet valóságos javaiba, és az eő kebelibe a természetnek törvényei legnagyobb töké­letességre fel ébredgyenek. A vallásnak is ez vala a czélla, és ugyan erre épétetődtek minden polgári jussok, és törvények. Talán egyedül a Szabad Epétők fel találták az igaz utót, melly által az el veszett tökélletességre el érhetünk. ”17 A nagykanizsai Munka szabadkőműves-páholy megalakulása A nagykanizsai Munka páholy létrejöttének körülményeiről a legkorábbi adattal 1889-ből rendelkezünk.18 Az 1889. október 16-i ideiglenes páholyalakítási mun­ka jegyzőkönyvének tanúsága szerint a Kelle szabadkőműves kör19 - amely 1878-tól jótékonysági egyesületként működött - 10 tagja új páholyt alakított. Az alapító tagok Blau Lajos, Somogyi Henrik, Újváry Henrik, Wamberger Sándor, Breuer Mór, Lőwy Ödön, Vogel Konrád, Stem Sándor, Rothschild Samu és Garai Benő korábban a Könyves Kálmán, a Galilei, a Testvérülés (Sopron) és a Nächstenliebe (Sziszek) páholyok tagjai voltak. Az alapító tagok 1889. novembe­15 Eperjesi István'. A zalaegerszegi szabadkőműves páholy, (kézirat) Zalaegerszeg, 1965, Zala Megyei Levéltár (ZML). (Eperjesi 1965.) 31. p. 16 Eperjesi 1965. 64. p. 17 Nagykanizsai Thury György Múzeum, 72. 419. 1. leltári sz. 18 Magyar Országos Levéltár (MOL) P 1083. Magyarországi Symbolikus Nagypáholy iratai (ir.) 1886-1920. 109. csomó, XLV1. tétel: Nagykanizsai Munka páholy ir. 1889-1919. (MOL P 1083.) 19 A Kelle kör történetéről nem találtam levéltári forrást, így csak közvetett utalásokból tudom, hogy az 1878-tól állt fenn a soproni Testvérülés páholy védnöksége alatt. 241

Next

/
Thumbnails
Contents