’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)

A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI

Következtetés: 1./ Belső karhatalmi feladatok végrehajtására sem a tisztek, sem a harcos állo­mány semmiféle kiképzést, vagy eligazítást nem kapott. Javasoljuk az új hadseregben vezessék be a karhatalmi kiképzést olyan mér­tékben, mely szerint az ehhez hasonló feladatokat a hadsereggel végre lehetne haj­tani. 2.1 Az első perctől kezdve hiányzott a felsőbb vezetés irányító szerepe. Példa erre, hogy a ho. pság-tól az első napokban több személytől kaptunk és egymással ellentétes pcs-okat. Később pedig a ho. pk. szigorúan utasított bennünket arra, hogy csak az ő személyes parancsait hajtsuk végre, ellenben előfordult, hogy a ho. pk-kal félna­pon keresztül nem lehetett beszélni. Javasoljuk, hogy a magasabb egység törzsébe és a HDS. központi szerveihez csapatgyakorlattal és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező tiszteket osszanak be. 3./ Az októberi események megmutatták, hogy a fegyveres erőkön belül sovi­nizmus volt: a honvédség, az államvédelmi hatóság, a határőrség és a rendőrség között. Ez lehetővé tette, hogy részenként semlegesítették a fegyveres erők rétegeit az ellenforradalom oldalára. Helyi viszonylatban sovinizmus alakult ki abból, hogy egy laktanyában 2 egység volt elhelyezve, mely miatt nem egyszer nézetelté­rések jöttek létre. Javasoljuk, hogy lehetőség szerint egy laktanyában egy alakulatot helyezzenek el. 1956. november 4-től december 29-ig történő események: A szovjet csapatok Zalaegerszegre való érkezését követő napokban a tisztek egy része bejárt a laktanyába és a széjjel szórt a[nya]got szedte össze, majd pedig a szovjet csoportokkal együtt a fegyverek lőszer és egyéb honvédségi ag. össze­gyűjtését végezte. A ti-ek nagyrésze egyetértett a szovjet csapatok megjelenésével és felszabadul­tan, becsületes, jó érzéssel fogott neki a tennivalóknak. Az egység távoli lakóhelyről származó 44 katonája, illetve tts-e nem hagyta el a helyőrséget, hanem a laktanyai rend helyreállításában tevékenyen vett részt. A közeli községekből és magából Z[alaeger]szegből bevonult harcosok, akik november 4-én reggel menekülésszerűen elhagyták beosztásukat és a laktanyát, a többszöri felszólítás ellenére sem szándékoztak a laktanyába bevonulni az alaku­lathoz, sőt néhányan el is hagyta az ország területét.

Next

/
Thumbnails
Contents