’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)
A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI
ségben fegyveres szolgálatot teljesítettek, így pl. Dara Károly, Bedi Ferenc és Simonyai Imre továbbá Varga Lajos. Kocka László: Ezek a személyek a párt részéről lettek beosztva, mint megbízható elemek, pl. Dara egy, Simonyi egy, Varga Lajos szintén egy esetben teljesített szolgálatot. Tudomásom szerint Tóth András (nem az aki a járási tanács dolgozója) az AVO-nak volt besúgója. Somogyi András: Luter János lakbértartozásával kapcsolatban a helyzet a következő. A lakást, amelyben nevezett lakik a határőrség tataroztatta, miután a határőrségnek nem volt rá szüksége, átadta a B. M. Járási Osztálynak. Miután a lakbér összege meghaladja a felújítási keret összegét, csak azután fizet lakbért a bérlő a tulajdonosnak. A fegyveres szolgálattal kapcsolatban jómagam is egy esetben résztvettem őrszolgálatban. A szolgálat célja az volt, hogy a lakosság éjszakai nyugalmát biztosítsuk. Az Int[éző] Biz[ottság] a következő határozatot hozta: A termelőszövetkezet feloszlatása csak zárszámadás után történhet meg. A szövetkezet vezetőivel kapcsolatban pedig a szövetkezet közgyűlése határoz, melyet sürgősen össze kell hívni. K. m. f. Somogyi András vb. titkár Forrás: Megyei Bíróság, B. 447/1960. 127. Nagylengyel, 1956. november 3. A Nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalat Igazgatósági Tanácsának jegyzőkönyve Felvették a Nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalat Igazgatósági Tanácsának Nagylengyelben 1956. november 3-án megtartott értekezlete alkalmából. Jelen voltak: Horváth Lajos ig. tan. elnök, Kalmár József ig. tan. titkár, Baka Dezső igazgató, Fényi Károly, Forgács István, Bacsinszki Tibor, Dedinszky János, Zoltán Győző, Kiss Géza, Tóth Tibor, Békési Lambert, Rákóczi Ferenc,