Dokumentumok Zala megye történetéből 1944-1947 - Zalai Gyűjtemény 37. (Zalaegerszeg, 1995)

DOKUMENTUMOK ZALA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL

míg hatalmas, mintegy 5500 hold erdőbirtokkal és annak jövedelmeivel maga rendel­kezhetett. Jelenleg azonban ezt a legfőbb jövedelmi forrását elveszítette 286 s így ugyan­akkor, amikor a vármegye háztartásához jelenleg is óriási összegeket kénytelen fizetni, képtelen arra, hogy a náci rendszer idején teljesen kifosztották és súlyosan megrongált városi közkórházát a legcsekélyebb mértékben elfogadható állapotba hozza. A 350 ágyas korszerű fejlesztéséről pedig beláthatatlan időre le kell mondani. A már nyilvánvalóan elvesztett háború legutolsó fázisaként még egy utolsó hatalmas kárt is el kellett szenvednie e városnak azáltal, hogy egyéb intézményeinek és épületei­nek megrongálása mellett a városháza is tűzvész áldozatává esett. Nyilvánvaló tehát, hogy mindaddig, amíg a város közönsége ezeket a halaszthatatlan beruházásokat nem tudja teljesíteni, addig adózóit és dolgozóit a vármegyei hozzájárulás nyomasztó terheivel sújtani lehetetlen, mert ez nem érdeke sem a demokráciának, sem a város sok ezer dolgozóinak. Belügyminiszter Úr! Szombathely és Kaposvár városok már élvezik az előző rendszer kormányai által kifejezetten protekciós alapon nekik juttatott törvényhatósági jogot, bár kétségtelen, hogy a városok dolgozói arra méltán reá is szolgáltak. Nagykanizsa város közönsége most á demokrácia diadalmas térhódításával orvoslást kap erre a régi fájó sebére és a harmadik népköztársaság kormányának bölcsessége befe­jezéséhezjuttatja szerényebb formában azt a nagy művet, amelyet a második köztársaság kormánya megkezdett. Tisztelettel kérjük tehát a Belügyminiszter Urat, hogy szíveskedjék sürgősen a nem­zetgyűlés elé oly értelmű törvényjavaslatot előterjeszteni, hogy Nagykanizsa várost a törvényhozás önálló törvényhatósági joggal ruházza fel. Nagykanizsa, 1947. március 29. 287 Március 25-én terjesztette be Bencze Jenő bizottsági tag ismeretes indítványát, amely­ben arra kérte a képviselőtestületet, hogy miután elérkezett a legalkalmasabb pillanat a törvényhatósági jog megszerzéséért, azt haladéktalanul meg kell indítani. Rámutatott azokra a kedvező jelenségekre, amelyek ma fennállanak és megkönnyítik, hogy a város ezt a harcot sikeresen folytassa le. Nagy jelentőségű ténynek mondotta, hogy úgy a me­gye főispánja, mint alispánja támogatja a város kérelmét. Indítványozta, hogy küldött­ségileg keressék fel Rákosi Mátyást, mint Zala vármegye képviselőjét és kérjék fel, hogy a belügyminiszter előtt képviselje Nagykanizsa érdekeit. A képviselőtestület átlátva az ügy nagy horderejét, egyhangúlag elfogadta Bencze Jenő indítványát, megválasztotta a deputáció tagjait és így az első lépéseket haladéktalanul folyamatba tette. 786 Az erdőbirtokot államosították. Béli i.m. 140. p. Vö. Szakács László: Az erdők állami tulajdonba vétele Zala megyében. In: Zalai Gyűjtemény 25. Zalaegerszeg, 1986. 283. p. ^87 Az újságcikkben a kérelem szövegét, megkülönböztetésül, apróbb betűvel szedték.

Next

/
Thumbnails
Contents