Hermann Róbert: Perczel Mór első honmentő hadjárata - Zalai Gyűjtemény 36/2. (Zalaegerszeg, 1995.)

A HADJÁRAT POLITIKAI VONATKOZÁSAI - Perczel és a kormánybiztosok

tartózkodók oly elbánástól, minőt a hadseregekbeni rend fenntartása bujtogatok és a hadvezér tekintélyét csorbítani akarók ellen igényel; aminőre én politikai állásomnál éppúgy, mint szerencse és dicsőség koronázta hadvezérletemnél fogva is e hazában minden fondorkodás ellenében feljogosítva érezhetem magam Isten és ember előtt". Ugyanakkor figyelmeztette az OHB-t, hogy Zala és Somogy megyében van elegendő kormánybiztos; serege élelmezéséről "kormánybiztos Csertán úr derekasan gondosko­dik"; a gabona összeszedése vagy felégetése pedig "Oroszhonban annak sivatagjain megjárja, hol fanatikus pópák buzdítsák [sic!] a népet ilyesekre, de nem nálunk, hol ilyesminek hallatán az értelmes hadvezér mosolyog, a nép pedig könnyen lázadásra vitethetnék". Újabb kormánybiztosokra tehát nincs szüksége, annál inkább lett volna szüksége 3-4 jól begyakorlott zászlóaljra, "és akkor Várasd is a miénk; a steyer sereg megsemmisülve és hadammal már rég Bécs előtt táboroznék". Tallián beköszöntője amúgy is rosszul sikerült. Működését azzal kezdte, hogy letar­tóztatott és akasztással fenyegetett egy nagykanizsai zsidó kereskedőt, mondván, hogy titokban élelmet szállít Stájer- és Horvátországba. Az illető pedig éppen arról volt is­mert, hogy több ízben tett fontos szolgálatokat a magyar kormánynak. Talliánnak Csertánnal is támadt hatásköri összeütközése. A nagykanizsai kórházpa­rancsnok kérte Talliánt, hogy a kórház szükségeire utalványozzon 610 forintot a helyi sópénztárnál. Tallián a kérést kissé szerencsétlen formában továbbította Csertánnak, aki közölte vele, hogy az OHB értesítése szerint "az illető rendelkezés a honvédi bi­zottmány részéről megtétetett". Egyben öntudatos hangon tiltakozott az ellen, hogy Tallián vele rendelkezzen. Tallián erre szabályosan feljelentette Csertánt az OHB-nál, s rendeletet kért, hogy "e vészes napokban egy másik működő kormánybiztost hivatásábani eljárására szívesen felszólítva hatáskörömhöz tartozott-e légyen?" Az OHB azonban úgy ítélte meg, hogy Tallián túllépte a hatáskörét, s ilyen értelmű választ fogalmazott meg; igaz, nem küldte el. Tallián november 18-án Nagykanizsáról Somogy megyébe utazott, s egésze Sellyéig megszemlélte a Dráva-partot, "vajon a megye mily intézkedéseket tett légyen a Dráváni gabonaszállítás meggátlására". Kossuthnak küldött jelentése szerint Somogy megye minden erre vonatkozó rendeletének tökéletesen eleget tett; csupán két uradalom adott el gabonát a túlparti molnároknak és kereskedőknek, de még ezt a gabonát sem szállí­tották el. Tallián november 26-án nyújtotta be végjelentését az OHB-nak. eszerint Nagykanizsán és a zalai uradalmakban olyan kevés gabona van, hogy azt szükségtelen elszállíttatni, annál is inkább, mert Perczel seregét is ebből élelmezik. A nagykanizsai kereskedők által beszolgáltatott gabonamennyiség alig 10 000 pozsonyi mérő, a külön­féle lisztek mennyisége nem érte el az 1900 pozsonyi mérőt. Somogyban 100 000 po­zsonyi mérőnél több gabona található, de "ezek is az uradalmakba s egyes pusztákon széjjel szórva, az ellenségnek nem könnyű prédájául eshetnek". Vasban még csak most kezdik meg a gabona-összeírást. Tallián úgy intézkedett, hogy ellenséges betörés esetén a zalai és somogyi gabona- és lisztmennyiséget Balatonfüredre szállítsák. Némi sértő­döttséggel közölte az OHB-val, hogy a testület eddigi jelentéseire mit sem válaszolt, s "így vélekednem kell, hogy mi itt N[agy]kanizsán működéseinkkel szükségtelenné

Next

/
Thumbnails
Contents