Hermann Róbert: Perczel Mór első honmentő hadjárata - Zalai Gyűjtemény 36/2. (Zalaegerszeg, 1995.)
A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ERŐK ÉS ESZKÖZÖK - Lőszer- és fegyverellátás, tüzérség
tal "csak rémülés terjesztetik mindenhol". Még ha igaz is lenne, "a veszély semmi esetre nincs még oly közel, hogy ily intézkedések szükségesekké válnának". Ezért szükségesnek tartotta a mozgósítási rendelet hivatalos visszavonását. 111 Lőszer- és fegyverellátás, tüzérség Perczelnek a Zalába vonulás során másfél ütege, összesen 12 lövege volt. Nagykanizsán találta a Vidos által zsákmányolt két, valószínűleg 1 fontos löveget. Október 17-én Gáspár Kottorinál zsákmányolt egy kétfontos löveget. Nem tudni mikor, de még november 6. előtt megérkezett az a négy hatfontos löveg is, amelyet Görgei indított útnak október 10-én. Ekkor már négy 6 fontos félüteg, tehát tizenhat 6 és 7 fontos löveg volt Perczel táborában. November 12-én Perczel 19 löveg elhelyezéséről írt az OHB-nak. November 16-i jelentése szerint seregének 20 ágyúja és két 30 fontos mozsara van. 19én már két tízfontos tarack megérkezéséről számolt be, de neheztelt amiatt, hogy a lövegeket kezelő legénység nélkül küldték. Némi elégedettséggel nyugtázta, hogy négy 6 fontos félütege "már meglehetős használatú", holott október 3-án "mindössze alig volt két ágyú szolgálata betöltésére alkalmas egyén". Problémát jelentett viszont, hogy a tiszáninneni önkéntes mozgó nemzetőrség kassai félütegének tüzérei egymás után kéredzkedtek haza; Perczel a helyüket a gyalogzászlóaljak önkénteseiből töltötte fel. 112 E számok ismeretében némileg zavaró, hogy Perczel november 25-i jelentése szerint seregének a négy fél 6 fontos üteggel, két 1 fontos löveggel és két 10 fontos tarackkal együtt csupán 20 lövege van. Ez az adat szerepel a hadügyminisztérium december 16-i országos összesítésében is. Nem tudni azt sem, mi lett a két harmincfontos mozsárral. Perczel főleg a november 28-i légrádi ágyúzás után dicsérte tüzérségét: "Az ellenség veterán császári tüzérei tisztelettel fognak megemlékezni a magyar újonc tüzérek produkciójára..." 113 Perczel október 18-án nyolc darab háromfontos löveget és hozzávaló lőszert, Csáktornya megerősítésére 4 tizennyolcfontos ágyút, 2-2 tíz- és harmincfontos mozsarat és bombákat igényelt. 21-én már csak 6 három- és 2 tizennyolcfontos ágyút kért, viszont 4 tizenkétfontos löveggel is kiegészítette igénylését. A túlzott igényeket az is magyarázhatja, hogy Perczel a cs. kir. hadseregben tüzérkadétként szolgált, s ehhez a fegyvernemhez értett a legjobban. Az OHB október 23-án utasította a hadügyminiszté111 MOL OHB 1848:3767., 3556. Közlöny, dec. 5. No. 178. (Fejér), ZML ÁB ir. 1848:2411. (Zala), Kanyar 279. (téves, nov. 25-i dátummal). Fotómásolatban közli Andrássy Antal: Népi gerillaháború a császári hódítók ellen. Útközben, 1981. XV/3. szám. 53. o.. Közlöny, dec. 6., 9. No. 179., 182., KH dec. 10. No. 140. (Somogy), KLÖM XIII. 553. o. 112 MOL OHB 1848:3030., 3246., 3893., ONŐHt 8334. Meszéna Ferenc 16 lövegről és két tarackról tud. Szerinte a Görgei által útnak indított félüteg éppen a friedaui támadás előtt érkezett meg Nagykanizsára. 113 MOL OHB 1848:3767., KLÖM XIII. 709. o.Ezt erősíti meg nov. 30-án és december 19-én is: uo. 1848:4253. és Kossuth-ir. No. 469.