Hermann Róbert: Perczel Mór első honmentő hadjárata - Zalai Gyűjtemény 36/2. (Zalaegerszeg, 1995.)
A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ERŐK ÉS ESZKÖZÖK - Hadseregszervezés
November 25-én Mérey József alispán tudósította az OHB-t, hogy néhány napon belül összesen 1337 újoncuk lesz Perczel táborában. December 2-án már az 5. század is megérkezett Perczelhez. A tábornok ezen a napon arról értesítette Kossuthot, hogy az így alakítandó zászlóalj honvéddé kíván átalakulni, s felterjesztette a tisztikar névsorát. Az természetesen nem meglepő, hogy a somogyiakon kívül főleg Zrínyi-csapatbeli személyeket találunk a felterjesztettek között. Mivel úgy tudta, hogy Somogy még egy zászlóaljat állít ki, ennek tisztikarára is javaslatot tett. A két, a 60. és 61. zászlóalj őrnagyául Thassy Lászlót és Csúzy Pált terjesztette elő. 90 Perczel azzal is számolt, hogy a zalai és somogyi létszámfeletti újoncokból is kiállíthat egy zászlóaljat. Ennek parancsnokául Péter Driquet von Ehrenbruck századost javasolta (természetesen a Zrínyi-csapatból). A hadügyminisztérium ki is nevezte a 62. számot kapott zászlóalj tisztikarát, de a zászlóalj valószínűleg soha nem alakult meg. 91 A Vas megyei újoncállítás egyes területeken (így Kőszegen) már szeptember közepén, a megye egész területén november elején kezdődött meg. Azért csak ekkor, mert Batthyány miniszterelnök még szeptemberben, a horvát betörés után a veszélyeztetett megyékben elrendelte az újoncállítás felfüggesztését és a népfelkelést. A megye kormánybiztosai október 13-án kértek utasítást a további teendőkről az OHB-tól, mivel ekkorra a népfelkelés szüksége megszűnt. Reiszig Alajos kormánybiztos két zászlóalj kiállításának szándékáról értesítette november 2-án a Haditanácsot. Ez meg is tette az intézkedéseket a tisztek kinevezésére s megígérte a felszerelési tárgyak mielőbbi leszállítását, de december 3-ig még semmit sem küldött. Perczel november 6-án szólította fel a megyét arra, hogy a kiállítandó újoncokkal az ő seregét szaporítsa. A megye elhatározta, hogy két kiállítandó zászlóaljából az egyiket Perczel vezérlete alá küldi. Csány László is arra szólította fel a megye kormánybiztosait, hogy az újoncokat Perczelhez küldjék, s hasonló utasítás érkezett az OHB-tól is. Az újoncozás sikerrel folyt, november 12-én Reiszig Alajos kormánybiztos már azt jelentette a Haditanácsnak, hogy a két zászlóaljhoz "megkívántató újoncok kevés napok múlva ki lesznek állítva". A szombathelyi toborzás kezdetén főleg önkéntesek jelentkeztek. A felterjesztett tisztikarban sok volt "a sorkatonaságnál szolgált egyén", s korábban mindegyikük szolgált a Dráva-vonalra vezényelt Vas megyei nemzetőri ezredben. A máshonnan kinevezett tisztek közül november 18-ig még senki sem érkezett meg: A zászlóaljak felfegyverzésére a helyi nemzetőrség adta át fegyvereit, ahogy erre már az OHB is utasította a megye egyik kormánybiztosát, Békássy Imrét. Az első két, félig felfegyverzett századot MOL ONŐHt 8556. [8654.], OHB 1848:1045., 2063., 2599., 3234., 3247., 3767., 4203., 4225., 4253., 4913., 6576., KPA 323., HM Ált. 1848:11122., 11539. [OHB 1848:4920.], Csány-ir. Beadv. ikv. No. 656., Közlöny, okt. 23. No. 135., nov. 14., 25. No. 157., 168., dec. 6., 9., 12., 14., 19.. 28., No. 179., 182., 185., 187., 192., 200., PH, nov. 26. No. 224., KH dec. 17. No. 146., Andrássy Antal: Somogy megye 1848 őszén a Jellasics támadás idején. In: Somogy megyei Múzeumok Közleményei. I. Kaposvár, 1973. 146., uő.: Noszlopy Gáspár (1820-1853), Kaposvár, 1987. 57., Ilon: Napló 174. 91 Közlöny, dec. 12., 14., 19. No. 185., 187., 192., MOL OHB 1849:85., HM Ált. 1849: 11122. Téves tehát Nóvák 154. o. hivatkozása.