Hermann Róbert: Perczel Mór első honmentő hadjárata - Zalai Gyűjtemény 36/2. (Zalaegerszeg, 1995.)
A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ERŐK ÉS ESZKÖZÖK - A hadtest önállósulása
semmi lépést ne tegyen, míg Muraközt, azaz a hazát azon vidéken az ellenségtől meg nem tisztítja". A jelentést október 20-án felolvasták a képviselőházban is. Ezután az elnöklő Pálffy János a Ház helyeslésétől kísértetve "Perczel Mór derék hazánkfia és ezredesünknek, a táborában levő tiszteknek, s átalában az összes seregének a Ház teljes méltánylatát és köszönetét" nyilvánította. Madarász József - aki bátyjától, Lászlótól már tudhatott Perczel és Görgei összeütközéséről, és Görgei október 11-i tábornoki kinevezéséről - kifejtette, hogy "Magyarhonnak leginkább vezérekre levén szüksége, oly egyéneket óhajt vezérlisztei közé számíthatni, kik a haza polgári pályáján jártasok levén, a katonai pályán is a hazának szerencsés szolgálatokat tehetnek. Ezért ő bizton reméli "a Honvédelmi Bizottmány által Perczel Mór vezér és polgártársunknak a haza iránti érdemeinek jutalmazásául nemsokára a tábornoki méltóságra felemeltetését"; s bár ezt a Ház nem határozza el, az OHB előtt a Ház rokonszenve "tudva levén, ez kötelességének fogja ismerni a kinevezést minél előbb sikeresíteni". Az OHB pedig külön levélben közölte Perczellel, hogy a képviselőház határozata alapján "a vezérségre leendő előléptetéseknél" iránta "különös tekintettel" kell lennie. "Ezt addig is, míg maga útján közölhetnők, Önnel előlegesen közölni kedves kötelességünknek ismerjük". 76 Október 26-án az időközben a táborba utazott Kossuth arról értesítette az OHB-t, hogy ha a Bécs felmentésére indított támadás elmarad s a hadsereg Pozsony környékére vonul téli szállásra, "4000 embert detachirozok [különítek ki] Perczel Mórhoz, mert segítséget sürget". Levele végén Kossuth közölte, hogy a támadás előtt valószínűleg kézbesíteni fogja Görgei október 11-én kiállított tábornoki kinevezését, s "a szükséges regardok tekintetéből" Lázár György és Schweidel József ezredeseket is tábornokká előterjeszteni. "Nehogy emiatt másutt kellemetlenségek támadjanak", kérte, hogy az OHB nevezze ki tábornokká Velter Antal, Bakonyi Sándor és Perczel Mór ezredeseket. Lázár, Schweidel, Vetter és Bakonyi esetében a rangidősségre való tekintet indokolta a kinevezést; a kétes eredetű ranggal rendelkező Perczel esetében más típusú kellemetlenségekre is gondolhatott Kossuth. Arra, hogy a Görgeivel rossz viszonyban lévő ezredes aligha bocsátaná meg, ha Görgeit előbb neveznék ki tábornokká, mint őt. Ekkor már olvashatta a Közlönyben a képviselőház október 20-i ülésének jegyzőkönyvét is, s ez csak megerősíthette őt szándékában. E tábornoki kinevezés már megelőlegezte Perczel hadtestének önállóvá válását. Az OHB október 28-án állította ki a kinevezési oklevelet, november l-jétől szóló ranggal és illetménnyel. Az oklevelet Perczel november 3-án kapta meg, s válaszában közölte, hogy "ezért Önöknek és a Hazának köszönetemet a Dráván túl vagy bárhol is, csak tettekben fogom bemutatni, ha az idő, körülmények engedik, és Önök parancsolandják". Kossuth november 11-én Görgeihez írott levelében önálló seregként említette Perczelét, 27-én pedig arra utasította Görgeit, hogy Perczellel "tegye magát folytonos összeköttetésbe, hogy szükség esetén koncentrice operáljanak". December 2-án Görgei megkérdezte Kossuthot: "Perczel én alattam áll? vagy külön állunk?" Kossuth decem76 KLÖM XIII. 248. o., Közlöny, 1848. okt. 22. No. 134., Beér-Csizinadia 286-287. o. MOL OHB 1848:1299.