Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)

BARISKA ISTVÁN: EGY KÜLÖNÖS ÁRULÁS TÖRTÉNETÉHEZ (Bezerédy Imre kuruc brigadéros hitszegéséről) - A Bezcrédy-Károlyi-kapcsolat

lisig tartó hadműveletekben már részt vett gr. Siegbert Heister tábornagy, a bécsi haditanács alelnöke, aki 1704-1705-ben, valamint 1708-1710-ben volt a magyarországi császári csapatok főparancsnoka, továbbá gr. Pálffy János altábornagy, aki ebben az esztendőben lett horvát bán és 1710-ben éppen Heistertől vette át a magyarországi császári csapatok főparancsnokságát. Az első dunántúli hadjárat végén ők kényszerítették Károlyi báró kuruc seregeit a Dunántúl elhagyására. Nekik mindvégig döntő szerep jutott később is. Károlyi főparancsnoki felelősségét azóta is különbözőképpen ítélték meg. Felmerült már a felületes hadvezetés vádja, a Tiszántúlról jött főúr számára mindvégig idegen dunántúli főparancsnoki szerepkör kelletlen ellátása, de objektív nehézségek is: mindenekelőtt a főparancsnok személyétől független hadszervezési, hadellátási és politikai korlátok sokasága a Dunántúlon.

36 A stratégiai okoból fontos Dunántúl visszafoglalására 1704 májusában gr. Forgách Simon kapott megbízást. Bercsényi gróf kérésére Károlyi másodszor is átkelt a Dunántúlra, de nem avatkozott be a koroncói csatába. Ekkor a Dunántúlon már három tábornok működött: gr. Fogách Simon, gr. Eszterházy Antal és br. Károlyi Sándor, akik „szellemüknél és ellentétes alapelveiknél fogva egyáltalán nem értették meg egymást".

37 Károlyi báró esetében például az az alapelv, hogy nem szabad vállalni az üfközeteket, hanem portyákkal kell felőrölni az ellenséget, megakadályozta a Forgách-féle nyílt öszszecsapáshoz csatlakozást, amire egyébként Bercsényi ordcre sem kötelezte, amikor ismét átlépte a Dunát. Útjaik szét is váltak, s ekkor, 1704. júl. 7-én aratta szép sikerét Szentgotthárdnál Rabattá, gráci várnagy serege felett, amely pedig egyesülni készült a Koroncónál győző Heisterrel.

38 Még egy ideig a Muraközre felügyelt ezután, miközben nem kímélte a stájer határokat sem a beütésektől, de gr. Nádasdy Ferenc, gr. Siegbert Heister és gr. Pálffy János készülő együttes támadása elől kiszorult a Dunántúlról. Ez az a Koroncó utáni Károlyi-féle hadművelet, amelyben Bezerédy Imre az 1704. aug. 19-i levelének tanúsága szerint már részt vehetett. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy gr. Esterházy Gábor ezredének egykori századosa, az 1703-ban salamonfai birtokára visszatért Bezerédy (aki magát gr. Nádasdynak írt levelében „szegénylegénynek'''' nevezte), végül is Sibrik Miklós hatására, de br. Károlyi hívó szavára ült ismét lóra, s lett katonáskodó nemes. Bizonyos értelemben késve érkezett, hiszen a kumc ezredek tisztikara ezereskapitányi diplomáit már kiosztották. Rokonára, Ráttky György ezercskapitányra többek közt ezért volt olyan érzékeny, azt állítván, hogy „ennek az egész földnek főcommandójává" tartja magát. Pedig Bezerédy meg akar felelni Károlyi altábornagy elvárásának, miszerint neki kell megvédeni „ezt a földet" (Lándzsért, ma Burgenland: Markt Sankt Martin, a szerz). Ennek azonban csak akkor tud megfelelni, ha 36 ' Markó Árpád: Magyarország hadtörténete, 1994. 198. o., valamint Bánkúti Imre: A kurucok első dunántúli hadjárata (1704. január — április) In: ÉTTK 78., Bp. 1975. 130-136. o. 37 Rákóczi Ferenc: Emlékiratok, 260. o. 38 Dévényi Ferenc-Madáchy Károly: Vas megye hadtörténeti krónikája. In: Vas megye, Szombathely, 1958. 189. o.