Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)
PORDÁN ILDIKÓ: HONVÉDTÜZÉRKÉNT A MURAKÖZBEN László Károly naplójából - László Károly: Napló katonai életemből 1848. szept. 25 - 1849 ápril 24-ig
Nov. 4-dikén Jánossy Sándor főhadnagy úr által a honvéd tüzérség első balszárnyas 1/2 üteg s a horvátoktól elvett 1/2 üteg irodájába bevétetvén, egy fő óhajtásom teljesült, hogy a katonai számadási és rendelkezési, kezelési módokat megtanulhatom. Nov. 7-kén 80 Estve parancsba adatott, hogy mindenki útra készüljön, s éjfélkor a legnagyobb csendben kiálljon. Ami meg is történt. Éjfélkor seregünk - mely állott a honvéd egy ütegből s a kassai önkéntes 1/2 ütegből, a Hunyadi- és Zrínyi- csapatokból, szabolcsi és zalai önkéntesekből, a Miklós-huszárok egy divisiójából, a Sándor-huszárok 1/2 divisiójából s a Radetzky-huszárok egy szakaszából - kiállott a rendelt helyre, s 1 1/2 órakor valóban elindult. Én bármint óhajtottam is a csatában s a bizonyosnak hitt győzelem örömeiben részt venni - miután szeretve tisztelt főhadnagyom úgy nyilatkozott, hogy szeretné ha mint felügyelő az irodával maradnék -, Csáktornyán maradtam. Seregünk pedig Nedelicz felé vette útját, s azt hitte, hogy Varasdra vitetik, mindaddig míg a faluból egészen jobbra fölfelé tért s folytonosan haladt, s mire a hajnal szürkült November 8-kán stayer határba lépett által, s Polstrauban 81 már feltűntek a kétfejű sasok, s a feketesárga jelezövekek. Innen alig mentek egy órányira Nugent előőrseire bukkantak, kik egy malom alatt tanyáztak. Seregünk plenkir csapatokra oszolva az előőrsöket, kik vadászokból 82 s chevauxlegersekből 83 állottak űzőbe vették, s sokakat közülök lelőttek, részint foglyokká tettek a Zrínyi-csapat derék vitézei, kik rettegést nem ismerve, csak mint nyúlvadászatra rohant s bolygott az erdőben. Ezalatt álgyúink az országúton előrenyomultak, s az ős szép Fridán 84 tornyai tűntek fel előttök. A várostól mintegy 1700 lépésre megállapodtak, s az egy major hosszában felállott chevaux-legerseket három lövéssel szétűzték. Ez után míg Perczel tábornok úr előrenyargalván az álgyúk felállítására helyet szemlélt, a Zrínyiek folytonos plenkirben az erdőben bujkáló vadászokat kiűzték. Álgyúink egész 700 lépésnyire a város alá nyomultak, s míg a mi két vetálgyúink tüzeltek (de a kassai tüzéreket a terror bellicus 85 meglepvén nemigen tüzeltek a mieink mellett álló két álgyújokkal, a többi 8 álgyú pedig tartalékul, de a térszűke miatt is hátPerczel október 23-27. között fegyverszüneti tárgyalásokat folytatott Burits cs. kir. vezérőrnaggyal, ezek nem jártak eredménnyel. Perczel azt a hírt kapta, hogy a seregek összpontosított támadása november 9-re várható, elhatározta, hogy preventív támadást indít a legerősebbnek tartott Burits-féle csoportosítás ellen. Polstrau (Ausztria) 82 a 9. vadászzászlóalj katonái voltak 83 chevaux-legers - könnyűlovas (svalizsér), a lovasságot azonban nem könimyűlovasok, hanem a János-dragonyosok őrnagyi és ezredesi osztálya alkotta 84 Fridán, ma Frideau (Ausztria) terror bellicus (latin) - a háborútól való félelem