Zalai történeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 35. (Zalaegerszeg, 1994)
VAJDA LÁSZLÓ: Az 1905–6. évi vármegyei ellenállás Zalában
1905. július 5-én felhívást jelentettek meg a „szövetkezett ellenzék" gyűléseinek összehívására Zalaegerszegre és a napilapok közölték Eitner Zsigmond országgyűlési képviselő' és társai által összeállított indítványt is, amelyet a július 12-ére összehívott megyegyűlésen kívántak elfogadtatni: „a) Báró Fehérváry Géza úgy minisztertársai felé bizalmatlanságát fejezi ki. b) Az országgyűlés által meg nem szavazott adókat, újoncokat az alkotmány alapelvei és a törvény rendelete szerint a vármegye be nem szolgáltatja. c) Megtagad a vármegye minden törvény ellenére vagy a törvény mellőzésével teendő cselekményeknél való segédkezést, s ezért úgy saját összes tisztviselőjének, valamint hatósága alatt álló városok és községek minden rangú tisztviselőjének és alkalmazottainak meghagyja: 1. Hogy állami adót, illetéket be ne szedjen, még önkéntes fizetéseket is el ne fogadjon, ilyeneket ne kezeljen; 2. hogy a hadsereg bármely szervének kiegészítéséhez, újoncok bármi módon szedéséhez, a fegyveres erő bármely tagjának behívásához segítséget, közremunkálkodást tagadja meg;... d) A fentebb meghagyások teljesítésének szigorú ellenőrzése céljából egy 40 tagú bizottságot választ, amely bizottság önmaga választja elnökét, jegyzőjét, s amely bizottság köteles legalább is addig, míg a jelen alkotmányellenes kormányzat tart, minden hó első hétfőjén a megye székhelyén összegyűlni, s amely bizottságnak a megye alispánja és főjegyzője hivatalból tagja..." 28 A javaslat a bizottság feladatául azt szabta, hogy ellenőrizze a hozott határozatok betartását, valamint elégtételt és kártérítést adjon a vármegyei alkalmazottaknak, ha őket valamilyen sérelem éri emiatt. Javasolta, hogy a megyegyűlés hatalmazza fel az alispánt, hogy a miniszterek utasításait ezen határozatra hivatkozva küldje vissza. Július 10-én Zalaegerszegen a Korona-szállóban megtartotta alakuló ülését a Zala megyei szövetkezett ellenzék, ahol sor került a tisztikar összeállítására. Díszelnöknek dr. Batthyány Ernőt, elnöknek Nedeczky Jenőt, alelnököknek Bosnyák Gézát, Vizlendvay Kálmánt és Farkas Józsefet — valamennyien földbirtokosok—választották. Eitner Zsigmond indítványát nagy lelkesedéssel fogadták el és az újság tudósítása szerint az elnök zárszavának elhangzása után „...felzúgott a Kossuth nóta és később még az utcán is folytatták." 29 A július 12-i törvényhatósági bizottsági ülésen ugyancsak egyhangúlag fogadták el Eitner Zsigmond és társainak javaslatát azzal a módosítással, hogy 40 helyett 60 tagú bizottságot választottak. Elhatározták, hogy az, amíg az alkotmányellenes kormányzat tart, minden hó 2. hétfőjén a megyeszékhelyen ülést tart. 30 28 Zala 32. évf. 87. sz. 1905. július 5. 29 Zala 32. évf. 94. sz. 1905. július 13. 30 ZML. Zvm. th. biz. jgyzk. IV. 402/277. 13103/1905. 404., lásd még dr. Horváth id. mű. 434. o.