Zalai történeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 35. (Zalaegerszeg, 1994)

MOLNÁR ANDRÁS: Zala megye politikai viszonyai az 1840-es évek második felében

Csúzy Pál úr helyeselvén előadásomat, megígérték a szorgalmatosbb jelenlétet és részvételt. 37 E helyen közbenvetőleg említtésre méltó az, hogy minden ígéretek daczára a t(ekinte)t(e)s k(aro)k és rendek mégis mindannyian eltávoztak a gyűlés harmad napján. Erintett felszóllításomnak oka az volt, hogy tudva volna előttem, miszerint n(e)m(e)s Zala vármegye rendéi azon igen rossz és miden rendet, de a rendnek lehetőségét tökélletesen megsemmisítő stratagemát 38 gyakorolni szokták, melly szerént mindazon végzéseket, mellyek netalán a túlzó pártnak jelen nem létében hozatattnának, ha azok még ollj üdvösek lennének is, mihelyest a fenséges kormánynak valamelly erősebb állását biztosíttanák, újra felvegyék és megdöntsék. Történjen tehát inkább a végzés az egész közönség jelenlétében, miáltal a végzések utóbbi megrontása igen-igen nehezítve lészen. Az említett dicső szokással Csúzy Pál úr ismét fellépett, s indítványba hozá, hogy azon végzés, melly a július 14-ld közgyűlésben „az ő és elvbaráti jelen nem létében" hozatott, s mellyet az ./. alatt ide mellékelni bátorkodom 39 , rontassék meg, mert ő annyi hatalmat egyes ember kezébe adni nem akar. Harsogó „éljen" követé ezt, és Csány László t(ábla) b(író) úr ezen indítványt szokott modorban, a túlzásnak, s mondhatni; legfeszítettebb democraticus elvek szellemében pártolta, melly alkalommal dicsérte ugyan fennebb tett felszólításomat, de burkolva ellenem támadott, s oda nyilatkozott, miszerint senkinek, annyival kevésbé kormány emberének illj hatalmat kézbeadni nem akar, óvatosságra szóllítia fel a t(ekinte)t(e)s k(aro)k(a)t és r(ende)ket, mert ő sértésnél egyebet mit sem vár, az önkénynek nem akar áldozatja lenni, bizodal­ma nincs, s nem is lesz; a hatalmat kézből adni nem akarja, mert nem tudhatni, mikor jönne éppen ez érdekben valami parancs, s az sem bizonyos, lesz-e illj parancsolat, s talán még életbe vágóbb dolgok is a megyével majd közölve s a t(öbbi). Megvallom, hogy ekkor a béketürelmem néműleg elhagyott, s valamint Csány László úr előadásának első részét, nékie megköszöntem, úgy keményen kikeltem előadásának második része ellen, feleletem abban pontosult, hogy én se kormányom, se személyem eránti illjetén kitöréseket el nem szenvedek, minthogy közülünk sem egyike sem másika illj méltatlan gyanúsítást meg nem érdemlett, jól tudnám én, miben áll köteleségem, és ennek telyesíttésére se táblabíró uramra magára, se gyanusíttó kitöréseire szükségem nincsen, hogy arról meg nem felejtkeznék, mit ígértem első felléptemkor, s mire szóllítám fel a r(ende)ket, de ő is emlékezzék meg arról, hogy jelen kormányunk elsikkasz­tásokra nem szorult, meg fogna történi, aminek történni kell: a rend t(udni) i(llik) fenn fog tartattni, erre esküdtem, ezt telyesítteni fogom, miért is sértő 37 Vö. ZML. kgy. jkv. 1845:3359. 38 stratagema — fortély, csel. 39 ZML. kgy. jkv. és ir. 1845:2812. A helytartótanács 1845. június 10-én, 20379. sz. alatt kibocsátott rendelete felhatalmazta az adminisztrátorokat arra, hogy alkalmazhatják a katonai karhatalmat anélkül, hogy arról a megyéjüknek felelősséggel tartoznának. Zala megye július 14-i közgyűlése — az ellenzéki vezetők távollétében — tudomásul vette e rendeletet.

Next

/
Thumbnails
Contents