A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
MOLNÁR ANDRÁS: A 7. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
s ha ez sikerül, akkor a Rosbechi és Sándori helységekbe már tegnap kirendelt aránylagos erő hajtsa végre Czerova Liszkának 4 ágyúvali megtámadását. A kitűzött cél az ekként végbement csatázás által elértnek mondható, mert az ellenség egész erejét kénytelen volt ellenünk kifejteni, a balszárnyán működő csapatjaink Kemniczer százados úr intézkedései alatt Windischgrátznek minden gazdaságos épületeit gránátokkal felgyújtották, és a falai közt tartózkodó és magát védő ellenségben kétségkívül nagy kárt tettek, sőt ha a Jablonic előtt csupán demonstrálás tekintetéből használt csekély erőnk az ellenség ide irányzott csaknem összes erejének engedni nem kénytelen, talán sikerült volna a Lieszko helységbeni ellenség embereinek nagy részét fogollyá is tenni, azonban Jablonic irányában, és egyszersmind a passus fővonalán felállított kis erőnk kénytelen lévén visszavonulni, nehogy Rosbechinél és Sándorfnál Lieszko ellen működő csapatjaink visszavonulási útjokból elmetszessenek, szükséges volt ezeknek is a további ostrom folytatásával felhagyni, s a visszavonulást megrendelni, s így a legutóbb említett fogollyá tétele a Lieszkói ellenséges csapatoknak nem sikerült, ellenben az ellenségünk tökéletes alarmiroztatása, Windischgrátz épületeinek, az ott lévő ellenség kényelmes fészkének felperzselése, valamint kétség kívül 40—50 holt,- s hason számú sebesült általi károsítása tökéletesen eléretett, s most érkezett jelentés nyomán a Lieszkói ellenséges csapatok visszavonultak Jablonicba. A mi visszavonulásunk után az ellenség is visszavonult, s a régi állásainkat elfoglaltuk. Részükről ez alkalommal addigi jelentések után 3 halottat és 5 könnyen sebesültet számolunk, alulírt alatt pedig saját lova lövetett röppentyű által agyon, s a bukás alkalmával alulírt a mellét, s a bal lábát kevéssé megsértette."' 2 '' 3 A 7. zászlóalj honvédéi a magyar jobbszárny Jablonic és Oszuszka irányába indított, színlelt, figyelemelterelő támadásában vettek részt. Így emlékezett erre Árvay: „Századommal aznap is szolgálatban voltam a 4. őrtanyán, a pataki kis malomban. Reggel virradatkor az első zászlóaljtól jött egy osztály támadni, százados, s alhadnagyokkal. Nekem őrsparancsnokom volt Traugmann Lajos hadnagy, azt a parancsot kaptuk, hogy a mi századunk tartalékképpen kísérje a támadó századot, s ha az visszaveretnék, vegyük mi át a harcot, hogy az visszavonulhasson. Egy fiatal hadnagy az 1. zászlóaljtól vezette a csatárláncot. Rövid fehér szűrdolmány volt rajta, kivarrva piros rózsák, s tulipánokkal. Mondtam neki, amint mellettünk elment, jó lesz a tulipános szűrt hátrahagyni, mert az igen jó célpont lesz. „Eh, nem félek", — felelte, s továbbment. Egy negyedórára rá puskán hozta két honvéd, átlőtték a combját. A támadó század visszavonult, a harcot át kellett vennünk. Traugmann Lajos volt parancsnokunk, hozzám jött, kért, rendelkezzem, mert ő nem tudja, mit kell tenni. Embereinket hamarosan csatárláncba osztva lassan visszafelé húzódtunk a rendelethez képest. Baj nélkül visszavonultunk állomásunkig, a malomig, ott vettem észre, hogy egyik tizedesem ötöd-hatod magával elmaradt tőlünk, egy dombra felhúzódott, s ott csatát folytat a megkerülni szándékozó németekkel. (Gruber nevű somogyi fiú volt.) Hadnagyom már akkor elpárolgott, mikor és hová lett nem tudtam meg, később sem láttam. Említett tizedesem megmentésére visszamentem a dombra fel, hogy velem visszavonulhasson. Itt történt, hogy mikor a dombról lejöttünk vízmosás közt, keskeny nyelven haladtam lefele, közelről egy lövés leterítette a közvetlenül előttem haladó emberemet. Abban a pillanatban bíztattam, hogy iparkodjék,'mert beke-
