A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

MOLNÁR ANDRÁS: A 7. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE

A zászlóaljat Guyon hadtestjének középső, 2., Karger vezette dandárjába osztották be. 186 Guyon eredeti elképzelése szerint a Bazinban és Modoron gyü­lekező balszárnynak erőltetett menetben a Cseszte—Diós—Binyóc úvonalon kellett volna Simunich hátába kerülni, és ott elvágni a nagyszombat—nádasi visszavonulása útvonalát, míg a csapatok centruma és jobbszárnya a Sárfő— Ciffer útvonalon közvetlenül Nagyszombat ellen támadott volna. (Ez alatt észak-keletről Lipótvár és Ordódy Nádasra érkező csapata zárta volna be a gyűrűt Simunich körül.) Az a körülmény azonban, hogy a magyar csapatok már Pozsonyba is holtfáradtan és kiéhezve érkeztek, továbbá az október 31-én éjszaka kezdődött, és három napig egyfolytában zuhogó jeges eső jelentősen késleltette a felvonulást. Az állandó esőzésben felázó utak szinte lehetetlenné tették a csapatok összevonását. November 3-án a balszárny még csak Modor­ban, a centrum pedig még csupán Sárfőnél állt, amikor Guyon hírét vette, hogy Simunich elhagyta Nagyszombatot, hogy a legrövidebb úton, Nádas felé visszavonuljon. Guyon erre a balszárnyat is a centrum után, Nagyszombat felé indította és igyekezett Simunich nyomába érni, Ordódyt pedig utasításaival bombázta, hogy Simunichot megelőzve érjen ki a Holicsra vezető főútra. 187 Eközben a 7. honvédzászlóalj — amelynek kiegészítésére többek között november 3-án maga Kossuth kért újoncokat az OHB-tól, mondván, „küldje felruházva és felfegyverezve, mert mezítláb, ruha nélkül mit teszünk ve­lük?!" 188 —, november l-jén lóvasúton Senkvicre érkezett. (Útközben egy kö­zeledő lovas alakulat láttán leszállították őket a kocsikról, és felálltak harci alakzatba, míg végül kiderült, hogy egy Prágából szökött magyar huszárcsa­patról hitték azt, hogy ellenség.) 189 November 2-án délután — Árvay szerint — „a falun felül egy szántáson tömegbe állították zászlóaljunkat, a hideg esőben ott kellett állnunk sokáig. Aznap nem kaptunk semmit enni, átázva, éhesen, álmosan, keserves volt a helyzetünk. Egyszerre a zászlóalj felkerekedett, s ott­hagyott bennünket, tiszt- és altiszteket, bement a faluba, magát elszállásolta. Egy ideg mi még kint maradtunk, végre mi is utánamentünk embereinknek." 190 A zászlóalj a magyar üldözősereg zömével együtt november 3-án déltájban érkezett meg a Simunich által már jónéhány órával korábban elhagyott Nagy­szombatra, és miután végre tisztességesen megebédelhettek, folytatták az üldö­zést Nádas irányába. 191 Aznap — a Boleraznál és Binyócnál történt kisebb elő­őrsi összeütközések után — a magyar sereg Nádasig, a Fehér hegyek lábáig nyomult előre; elöl a huszárok és a tüzérség, mögöttük, kissé lemaradva a gya­logság. A faluba csak akkor mehetett be a gyalogság — így a 7. zászlóalj is —, és foglalhatta el éjszakai szállását, miután a huszárok átfésülték az egész kör­nyéket. 192 ; Másnap, november 4-én reggel a Kis-Kárpátokon átkelő magyar sereg Jablonicnál utolérte Simunich utóvédjét. így emlékezett erre Árvay Sándor: „A Fehér hegyeknek nevezett Kis Kárpátokon át vezető utat az ellenség le­döntögetett fákkal eltorlaszolta, járhatatlanná tette. Azért reggel kisebb csa­patokban indultunk, mellék utakon át. Valahogy egy üteg hat fontos ágyút is át tudtak szállítani, de a huszárság késett. Az én századom volt az első az átkelésnél, s annál fogva a hat fontos ágyuüteg fedezetére lettünk rendelve. A hegy alatt közel volt Jabloncz falu, melyet még az ellenség utóhada meg­szállva tartott; tüzéreink ágyúzni kezdték őket, s rövid időn a faluból kivo­nulni kényszeríttették. Mi az üteggel futva mentünk utánok, de a falu végén

Next

/
Thumbnails
Contents