A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

MOLNÁR ANDRÁS: A 7. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE

honvédzászlóaljnál maradtak és Lipótváron kerültek hadifogságba.

168 A parendorfi táborból október 18-án Stocz János számvevősegéd,

100 majd október 23-án Kollár Zsigmond őrmester folyamodott hadnagyi kinevezésért. (Ez utóbbi „Seregélyes mellett Roth tábornagytól B. Jellasicshoz küldött követet és három közvitézt, továbbá Győr mellett egy lovas horvát sorkatonát" fogott el — állítása szerint — egymaga.)

170 A magyar csapatok — az itt nem részletezhető katonai és politikai viták közepette

171 — első ízben október 16-án lépték át Brucknál a Lajtát (vele az osztrák határt), de még aznap visszatértek. Október 21-én volt a második támadási kísérlet, ekkor történt is kisebb előőrsi összeütközés és a magyar sereg — soraiban a 7. honvédzászlóaljjal — Stixneusiedlig nyomult előre, de éjszaka ismét visszavonult Parendorfba.

172 A harmadik — október 30-án Schwechatnál ütközettel végződő — magyar támadás október 28-án indult meg. „Első nap Stixneusiedel nevű városkáig mentünk — emlékezik vissza Árvay —, hol a mezőn háltunk. Reggel korán indultunk, de rövid menetelés után megállott az egész tábor és zászlóaljanként sorban felállott. Kossuth Lajos érkezett meg, s szemlét tartott a sereg felett".

m „Aztán elindultunk — folytatja Árvay —, s estig mentünk. Este egy sík mezőn [...] táborba szálltunk, s főztük a napi eledelünket. [...] Azon éjjel alig aludhattunk, folyton őrjáratot kellett a vidéken teljesíteni, pedig nappal is folyton talpon voltunk."

174 Október 29-ről 30-ra virradó éjszaka a magyar hadsereg a Fischa folyó és Schwechat közötti dombtetőn táborozott. A balszárny — amelyhez a 7. honvédzászlóalj is tartozott — ettől kissé előretolva, Rauchenwartnál állomásozott. „Alighogy a sötét éj ránk borult — írta emlékiratában Görgey Artúr —, balszárnyunk vezérkari tisztje, Nemegyei kísérteteket kezdett látni, és nem csekély bajunkra ritka lelkiismeretes jelentéseket küldözgetett róluk a főhadiszállásra, hogy „az ellenség már átkarolt bennünket". [Az erősítésként segítségül küldött alakulat azonban eltévedt a sötétben,] így Nemegyey kénytelen volt az ellenség képzelt bekerítő csapatával az egyenlőtlen harcot egymaga megvívni."

175 Ennek következménye volt, hogy a 29-én este Rauchenwart helység mellett az erdőszélen tanyázó 7. honvédzászlóalj egész éjjel „előőrön" volt.

176 Így emlékezett erre az estére Laky Antal: „Egy erdőben foglaltunk állást, igen éhesek voltunk azon este, és mégsem ehettük meg a menüt, mert a huszárjainkat éppen abrakolás közben megtámadták, mivelünk otthagyatták a guláshúst, és egész éjjel patroléroztunk éhesen".

177 Az október 30-án támadást indító magyar hadsereggel szemben a forradalmi Bécset Windisch-Grátz vezérletével ostromló mintegy 70 000 főnyi császári katonaságnak kb. fele vonult fel. A császári sereg zöme Jellacic parancsnoksága alatt, Schwechat helység vonalában (és amögött) sorakozott fel, a balszárny Mannswörtnél volt előretolva, míg a jobbára lovasságból álló jobbszárny Zwölfaxing térségében fejlődött fel. Az ütközet Mannswörtnél vette kezdetét, ahol a Bárczay ezredes parancsnoksága alatt előrenyomuló magyar jobbszárny előbb tüzérségi tűzpárbajba, majd a Guyon őrnagy vezette gyalogosroham révén kemény közelharcba került a császáriakkal. Eközben a Görgey- és Lázár dandárokból álló magyar derékhad is már-már megütközni készült az ellenséggel, amikor észrevették, hogy a balszárny erősen lemaradt. Répássy ezredes dandárja ellen ugyanis a császári lovasság Zwölfaxingnál átkaroló hadmozdu-