A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
MOLNÁR ANDRÁS: A 7. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
(más források szerint 27-re) keltezett hadrend szerint a magyar hadsereg balszárnyát az alábbi alakulatok képezték: a Würtenberg huszárok 5 osztálya (400 fő), a Miklós huszárok 2 osztálya (200 fő), a Zrínyi zászlóalj (900 fő), a 14. honvédzászlóalj (950 fő), a 7. honvédzászlóalj 950 fővel és Ordódy őrnagy parancsnoksága alatt (ez nyilvánvaló tévedés — vagy jóval korábbi a hadrend? —, mert Ordódyt már szeptember 19-én Zinnern váltotta fel'a zászlóalj élén), végül egy lovas és másfél gyalogos üteg, összesen mintegy 3400 gyalogos, 600 huszár és 14 ágyú* 133 Pákozdtól Schwechatig Szeptember 29-én reggel a magyar balszárny a Velencei tó északi partján, a Székesfehérvár—Martonvásári úttól délre, közvetlenül a centrum mellé zárkózott fel. Árvay visszaemlékezése szerint a 7. honvédzászlóalj „Pákozd és Sukoró között lévő szőlő mellett, csekély emelkedésű domb alatt foglalt állást". Laky Antal szintén úgy emlékezett, hogy a zászlóalj Sukoró alatt, egy hegyoldal takarásában, a pesti tüzérek ágyúi között állt. 13(1 A pákozdi csatáról szólva a 7. honvédzászlóalj szereplését sem a hivatalos jelentések, sem a hadműveleti napló, sem a későbbi feldolgozások nem említik. Ennek az a magyarázata, hogy a horvát hadsereg első, délelőtti támadása a magyar jobbszárny ellen irányult, dél körül viszont a főerők a centrummal szemben (a Székesfehérvár— budai postaút mentén) kísérelték meg az áttörést, így a balszárnynak alig kellett a harcba beavatkozni. 137 Amikor déltájban a magyar balszárny előtt, a budai út és a Velencei tó közötti terepen előretolt Sándor huszárokat az ellenséges tüzérség visszavetette, majd megindult a horvát gyalogság a magyar centrum baloldala felé —, hogy azokat a tóba szorítsa —, a balszárnyon a 7. honvédzászlóalj szomszédságában álló ütegek is megszólaltak. Amikor „jobbról, balról a pestiek elkezdtek tüzelni" — emlékezett vissza Laky Antal —, „mi is sor tüzet adtunk, és előre szurony szegezve, tőlünk jobbról és minden honnéd el kezdődött a harc". 138 A harc a zászlóaljtól jobbra valóban elkezdődött — az 1. honvédzászlóalj volt ott, és ki is vette belőle a részét derekasan —, a valósághoz azonban közelebb állhat Árvay Sándor visszaemlékezése: „Zászlóaljunk csata kezdetén az engedelmességet felmondta, elindult, hogy ő is tűzbe menjen, mert mint kiabálták, nem azért jöttek, hogy nézzék bajtársaik harcát, hanem, hogy együtt harcoljanak, ugyanis a balszárnyon lévén, tűzbe nem vittek bennünket. Répásy dandárnokunk hozzánk jött, s megnyugtatta legényeinket, ígérvén nekik, hogy meglehet, a jövő órában ő vezeti őket harcba a dél felől jövő ellenséges tábor ellen, s meglehet, hogy nékünk Jellasichot hátba kell fognunk, s akkor az egész serege végveszélybe juthat. „Az a jó katona fiam — monda —, aki nemcsak vitézül verekedni, de engedelmeskedni is tud". A dandárnok éltetésével legénységünk megnyugodott." 139 Árvay jól emlékezhetett és Répásy ígéretének volt is némi alapja, ugyanis délután 2 óra körül, amikorra világossá vált, hogy Jellacic lemondott áttörési szándékáról, a magyar tisztikar egy része azt követelte Móga altábornagytól, hogy az eddig tétlenül álló balszárnnyal mérjen csapást a visszavonuló ellenségre — Móga azonban túl kockázatosnak találta ezt, és nem egyezett bele. J ' J ° A csata délutánján tartott haditanács — tartva attól, hogy az áttörési kísérlet kudarca ellenére is jelentős túlerőben
