A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: AZ 56. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE (1848 OKTÓBER–1849 OKTÓBER)
másik zalai zászlóalj, a 47. lobogóját megpillantották a rés tetején. Ezt követően felragadták az ostromlétrákat, s megindultak a várfalak felé. A zászlóalj lelkesítésére olyan „felizgató szavakkal" biztatták egymást, hogy „öldösik a várban a Zala megyei testvéreket". A zászlóalj egy része az ostromlétrákon hatolt be a várba, másik része pedig a várkapunál található torlaszt igyekezett szétszedni a 39. gyalogezred 1. zászlóalja katonái segítségével. így a zászlóalj veszteségei nem voltak igazán súlyosak; mindössze 36 embert veszített halottakban és sebesültekben; (a Közlöny 14 ilyen sebesült nevét közli). A tisztek közül megsebesült Kisfaludy Gyula és Gerzsó Pál hadnagy; Kisfaludy később felépült, de Gerzsó néhány nap múlva belehalt sebesülésébe. A II. hadtest teljes vesztesége állítólag 167 halott és 221 sebesült volt; a zászlóalj vesztesége tehát a hadtest veszteségének 10%-át sem érte el, holott ha az április 27-i létszámot vesszük alapul, akkor ez a zászlóalj alkotta a rohamozó csapatok több mint 18%-át. Tóth Károly is bevallja, hogy a torlaszok szétbontása után „a vár falai között aztán nem is tartott sokáig az 56-ik zászlóalj küzdelme..." A vár bevétele után a zászlóalj több tagja, köztük Ujfalusy Imre százados és Tóth Károly is, a Lánchídhoz sietett. Látták a hídaknába tüzet vető Allnoch ezredes holttestét, majd az odaérkező Görgei tábornok megparancsolta Ujfalusynak, hogy a Lánchíd pesti hídfőjénél állítson fel őrséget, s senkit se engedjen át a budai oldalra. „Én Görgei vagyok" — monda a fővezér — ha a hídon keresztül akarok menni, engem is lövessen agyon a százados úr". Ujfalusy jól megjegyezte ezt a figyelmeztetést; állítólog Irányi Dániel kormánybiztost sem engedte át a Lánchídon Pestről Budára. Az ostromot követően a II. hadtest május 28-ig a fővárosban maradt. A hadtest vezényletében ezekben a napokban komoly változások történtek. A hosszú hadjárat megpróbáltatásai után egyre többen kértek szabadságot; Aulich már május 25-én napiparancsot volt kénytelen kiadni, amelyben kijelentette, hogy „Mától fogva senki sem nyerhet a főtisztek közül távozhatási engedelmet". Ugyanakkor a napóleoni háborúkban szerzett lábsebei kiújulván, maga is kénytelen volt átadni a hadtest parancsnokságát az időközben hadtestébe beosztott Asbóth Lajos ezredesnek. Asbóth személyesen vezette az ostromban a hadtest egyik rohamoszlopát, s bebizonyította, hogy hadvezéri tehetséggel és személyes bátorsággal egyaránt rendelkezik. A kinevezéssel egyidőben Hertelendy Miklós ezredes, a hadtest rangban legidősebb ezredese és Meszéna Ferenc alezredes, vezérkari főnök négy heti szabadságot kértek, így az egyik hadosztály parancsnokságát Mándy Ignác őrnagy vette át; a másiké Szekulits maradt. (Asbóth eredetileg a volt 12. hadosztály parancsnokságát Patay István alezredesre akarta bízni, de aztán a hadtestet — valószínűleg a megfelelő számú törzstiszt hiánya miatt — két hadosztályra osztotta csupán). Az átszervezés következtében megürült egy dandárparancsnoki poszt is; erre a fővezér Kisfaludy Móric őrnagyot nevezte ki. Az 56. zászlóalj parancsnokává Mikovényi Jenő századost nevezték ki. Mikovényi korábban a 37., majd az 54. zászlóaljban szolgált; februárban helyezték át a zászlóaljhoz; rangban idősebb volt minden más, 56. zászlóaljbeli tisztnél. 22
