A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

HERMANN RÓBERT: AZ 56. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE (1848 OKTÓBER–1849 OKTÓBER)

Február 27-én reggel a dandár felállítása a következő volt: A jobbszár­nyon, Kál mellett a 25. zászlóalj; a faluban a 39. gyalogezred 1. zászlóalja; a falutól délre, az erdőtelki utat is fedezve az 56. zászlóalj. A bécsi légió szin­tén itt állott, s a tartalékot képezte. A 48. zászlóalji különítmény valószínűleg szintén Kál községet tartotta megszállva. A Tárna túlpartján a Miklós-hu­szárezred és a két üteg állt fel; a két üteg délután 2-ig, más forrás szerint délelőtt fél 12-ig egyfolytában lőtte a cs. kir. csapatokat, látható eredmény nélkül. Délelőtt 9 óra tájban megérkezett az Aulich-hadosztály öt zászlóalj­nyi gyalogsága is; ez azonban — Dembinski diszpozícióinak megfelelően tét­len maradt; még csak arra sem tett kísérletet, hogy a Tárna jobb partján található kompolti erdőt visszahódítsa az ellenségtől. Ezzel pedig lehetővé tette az ellenség összpontosított, zavartalan támadását a magyar állás kulcs­pontja, Kápolna község ellen. Miután a cs. kir. csapatok elfoglalták Kápol­nát, Dembinski parancsot küldött Aulichnak, hogy támadja meg az osztrákok jobbszárnyát. Közben azonban a szembenálló Dietrich-dandár is támadásba lendült. Két zászlóaljból álló rohamoszlopa előbb Kompolt községet szállta meg, majd átkelt a Tárna bal partjára, és fél 12-kor megtámadta Kál községet. A tá­madást az ott álló 39. gyalogezredi 1. zászlóalj fogta fel és utasította vissza. Aulich erre visszavonta lovasságát és tüzérségét a Tárna bal partjára. A lo­vasság nagyobb része azonban a falu déli oldalán állott fel; akárcsak a két üteg is. A falu északi oldalán felállított huszárosztály pedig a mocsaras terep miatt nem tudott támogatást nyújtani a Kált védő gyalogságnak. Nem tud­ni, hogy Szekulits vagy Kisfaludy, esetleg maga Aulich küldte a Kisfaludy­dandár maradékát is a falu védelmére; tény, hogy a bécsi légió egy százada és az 56. zászlóalj is itt vette fel a harcot a Dietrich-dandár két zászlóaljá­val. Másik két cs. kir. zászlóalj a falu keleti szélén felgyújtott harminc házat, majd a falutól keletre, 1200 lépésnyire vett állást, hogy a magyarok vissza­vonulását fenyegesse. Aulich erre kiadta a parancsot, hogy a községet fel kell adni. Nem tudni, hogy a helyzetet valóban reménytelennek látta, vagy pedig már értesült arról, hogy Dembinskinek nem sikerült visszafoglalnia Kápolnát, és ezért rendelte el a visszavonulást. A lovasság még egy rohamot intézett Kál irányába, hogy a faluban szorult gyalogságot kimentse; azonban az égő házak miatt nem tudott behatolni a községbe, s a cs. kir. gyalogság tüzelése is komoly akadályt jelentett. Schill főhadnagy ütege pedig az ül­döző cs. kir. lovasság visszaűzésével volt elfoglalva. A falut tartó magyar zászlóaljak azonban így is kivágták magukat. Horváth Mihály emlékezése szerint csak késve értesültek arról, hogy vissza kell vonulniuk, s ezért „gyors léptekkel kellett hátrálnunk, mert a főerőtől el voltunk vágva". Szerinte a 39. gyalogezred 1. zászlóalja és a bécsi légió fedezte a visszavonulást. Tóth Károly szerint ez a feladat a 39. gyalogezredi zászlóalj mellett az 56. zászló­aljnak jutott. Beszámolója szerint sortüzeikkel tartották vissza az osztrák gyalogságot, miközben a cs. kir. tüzérség és a lovasság „váratlan gyorsaság­gal" követték őket. Egy cs. kir. lovasüteg elűzte a magyar lovasságot, amely erre a már elvonulófélben lévő Aulich-hadosztály és a Kisfaludy-dandár kö­zé vetette magát. Kisfaludy dandára így tüzérségi és lovassági támogatás nél­kül maradt. Kisfaludy azonban bebizonyította, hogy megérdemelte ideigle­nes dandárparancsnoki kinevezését. Zászlóaljaival négyszögeket alakított, s az

Next

/
Thumbnails
Contents