A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
Az út Komáromtól Világosig Az I. hadtestnek július 13-án este 6 órakor kellett elindulnia az elővédjét alkotó Görgey Ármin vezette dandárral együtt Szobra. Másnap Szobról Zebegényen, Nagymaroson és Verőcén át Vácra kellett indulnia, s ott a pesti úton, arcvonalával dél felé, a Hétkápolnánál letáboroznia. A diszpozíciót július 13-án úgy módosították, hogy a menetnek Szobról a hegyi úton egyenesen Kismarosra kellett történnie. A július 14-i diszpozíció szerint azonban ezt a módosítást visszavonták. Eszerint az I. hadtestnek július 14-én este 9 órakor kellett elindulnia Szobról Kismarosra, majd odaérve, remélhetőleg éjjel 2 órakor, pihenőt tartania, s négy óra tájban bevonulnia Vácra, a július 12-i diszpozícióban kijelölt állásba. Július 15-én Vácra érve, az élen haladó, Görgey Ármin vezette dandár orosz lovasságba ütközött, majd rövid harc után kiszorította azt a városból. A Vácra délelőtt 10 óra tájban érkező I. hadtest elfoglalta állását a Hétkápolna előtt, a Gombás-pataktól a Dunáig terjedő területen; gyalogságának bal szárnya a sződi szőlőkre, jobb szárnya a Dunára támaszkodott. Délután 2 órakor újabb orosz csapatok jelentek meg Vác előtt, s kiszorították a sződi szőlőkből és a csörögi hegyről Görgey Ármin csapatait. Nagysándor azonnal támadásba kezdett, s visszaszorította Zassz altábornagy orosz hadosztályát. Erre az egész orosz sereg az I. hadtestre vetette magát. Délután 3 órakor azonban megérkezett a III. hadtest, s ennek fellépése a magyarok javára döntötte el az ütközetet. A Máriássy-hadosztály, s benne a 47. honvédzászlóalj a jobbszárnyon foglalt állást. Az éjszaka folyamán megérkezett a VII. hadtest is. A fővezérnek, Görgei nek azt jelentették, hogy az orosz hadsereg főoszlopa Váctól délre és délkeletre állt fel; tehát az áttörés lehetetlen. Görgei ezért elhatározta, hogy kitér az orosz fősereg útjából, s Rétságon, Balassagyarmaton és Losoncon át indul meg Miskolc, onnan pedig a Tisza felé. A terv kockázatos volt, de nagy haszonnal kecsegtetett. Az orosz fősereg nem tudta elállni Görgei útját, ugyanakkor —, ha nem akarta elveszíteni utánpótlási vonalait —, kénytelen volt őt követni, s ezáltal eltávolodni a főhadszíntértől, az Alföldtől. A Vácról történő elvonulást este 9 órakor kellett megkezdenie az elvonulási útvonal közvetlen közelében álló VII. hadtestnek; őt követte 10 órakor az I. hadtest, majd Görgey Ármin hadoszlopa. Az utóvéd szerepét Leiningen-Westerburg III. hadteste látta el. A kiadott parancs szerint az előőrsöket már csak akkor volt szabad bevonni, amikor mind a három hadtest és a hadoszlop is elvonult. Az elvonulást azonban két dolog is megzavarta. Egyrészt a sereghez csatlakozott polgári menekülők szekéroszlopa a délutáni órákban szabályosan megszállta a várost, lehetetlenné téve ezzel minden csapatmozgást; másrészt az így keletkezett zűrzavart súlyosbította az, hogy az I. hadtest még az elvonulás előtt bevonta előőrseit, s így egy orosz lovascsapat akadálytalanul beszáguldott Vácra. Az irtózatos zűrzavarban Görgei és Leiningen állították helyre a rendet; Görgei kíméletlen intézkedésekkel biztosította a csapatok elvonulását, Leiningen pedig csapataival kiszorította a városból az oroszokat. 40 A visszavonulás során, július 18-án, az I. hadtest vette át az utóvéd feladatát, s — Máriássy emlékirata szerint — július 18-án visszavert egy orosz
