A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE

A Komáromba bevonuló magyar fősereg feladata az volt, hogy a jobb parton is felmentse az ostrom alól az erődöt. Mindezt csak a jobbparti sáncokból való, nagy erővel történő kitöréssel lehetett végrehajtani. Szilárd átkelési pont azonban nem volt a Dunán, mert Simunich altábornagy ostromtüzérsége szétlőtte a két partot összekötő hajóhidat. A csapatokat ugyan át lehetett volna csónakokon és tutajokon is szállítani, de egy ilyen átkelés a Dunán meglehetősen veszélyes lett volna, s folyamatos szállítást igényelt; így a csapatok állandóan ki lettek volna téve a cs. kir. tüzérség tüzének. Görgei azért úgy döntött, hogy talphidat rögtönöz a Dunán. A talphíd építése nehéz feladat volt, s csak 25—26-ra készülhetett el. Ezen az éjszakán a III. hadtest Knézic-hadosztálya és az I. hadtest Kazinczy-hadosztálya meg a Dessewffy-hadosztály Dipold-dandára átkelt a talphídon, reggel három órakor megtámadta a cs. kir. csapatok ostromsáncait és kiszorította onnan az ellenséget. A támadás tehát jól sikerült, s a csatatérre érkező többi dandár segítségével Görgei csakhamar általános támadásba kezdett. Az I. hadtest Kazinczy-hadosztálya visszamaradt a megszerzett ostromsáncok védelmére, míg a Dessewffy-hadosztály és Mesterházy lovashadosztálya a balszárnyon foglalt állást, Klapka személyes vezetése alatt. A 47. honvédzászlóalj reggel 8 órakor kelt át a talphídon, s egy fél 12 fontos üteggel meg négy század huszárral együtt a Csillagsáncon túl nyomult előre. A balszárny szélét vezénylő Nagysándor József tábornok a Mesterházylovashadosztállyal az osztrák jobbszárny hátába igyekezett kerülni, s ezért a Driquet-dandárt is előnyomulásra sürgette. Ekkor azonban már nemcsak az osztrák ostromsereg, hanem a Budapestről nyugati irányba visszavonuló osztrák fősereg egységei is a csatatéren voltak. Az ütközetet irányító Schlik altábornagy elrendelte az általános támadást, s a Nagysándor vezetésével túlságosan előremerészkedő magyar szélső balszárny ellen küldte Kisslingen ezredes ideiglenesen létrehozott dandárát. Az első támadást az összesen nyolc századból álló magyar lovasság sikeresen felfogta és megérkezett újabb négy század huszárság, valamint egy század lengyel könnyűlovas is. A cs. kir. lovasság túlereje azonban így is érzékelhető volt, mert közben Kisslingen dandáréhoz csatlakozott a Montenouvo-dandár hat lovasszázada is. A két dandár együttes erejét négy század az 5. (Maximilián Auersperg) és egy század a 8. (Károly porosz herceg) vértesezredből, öt és fél század a 7. (Carl Kress) könynyűlovasezredből, öt és fél század az 1. (Civalart) dzsidásezredből és három lovasüteg alkotta. Ezek együttes rohama visszahúzódásra kényszerítette a magyar lovasságot és ezzel a túlságosan előremerészkedő 47. honvédzászlóaljat, valamint az általa fedezett fél 12 fontos üteget veszélyes helyzetbe hozták. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a zászlóaljnak arra sem maradt ideje, hogy négyszöget alakítva várja be az osztrák lovasság támadását. Ehhez járult még az is, hogy a visszaözönlő magyar lovasság egy része „meggázolta" a 47. zászlóaljat. A nyílt sorokban álló zászlóaljat az 5. és 8. vértesezred lovasai csakhamar körülvették, s a magyarul tudó tisztek tört magyarsággal szólították fel a honvédeket: „Enyim magyar, letenni fegyver magyar!" Mire Inkey őrnagy ..tüdejének egész erejével ordított vissza: »Lőjjétek fiúk, az irgalmát, meg ne add magad Zala!«" A zászlóalj sortüzet adott, erre a kör némileg tágult, de néhány percnyi visszavonulás után a vértesek ismét körülfogták azt. A zászlóalj ismét kivágta magát, s ismét néhány perc vissza-