A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
század az 1. (Császár) huszárezredből (100 fő) és két lovaglóágyú. A teljes létszám tehát 5700 főt számlált, 14 ágyúval, a tüzérség kezelőszemélyzete nélkül. 21 E jelentős létszámú hadosztály kiszakításának egyetlen alapos oka lehetett volna; az, ha Dembinski ezzel az erővel minél előbb a Felső-Tiszánál terem, s igyekszik segítséget nyújtani az ott állomásozó hadtest parancsnokának, Klapka György ezredesnek abban, hogy a Schulzig-hadosztállyal megerősített Schlikhadtest támadásait visszaverje, illetve minél előbb ellentámadásba kezdjen. Dembinski azonban nem sietett. Január 29-én még csak Törökszentmiklóson volt. Január 30-án ugyan Polgárra utazott, de aztán egészen február 2-ig itt maradt. Február 4-én Rakamazra, 5-én Tiszalökre utazott, holott már február 2-án tudta, hogy Klapka Tokajnál megverte Schliket, s üldözni szándékozik azt. De csak a február 6-án tartott szerencsi haditanácson közölte haditervét Klapkával. Ennek lényege az volt, hogy a hadseregnek nem Kassa, Schlik tényleges hátrálási vonala felé kell előnyomulnia, hanem Miskolc irányába. Dembinski ugyanis abban reménykedett, hogy Schlik Kassáról abba az irányba vonul vissza, s akkor majd ott meg lehet semmisíteni. Csupán Klapka és Szemere együttes fellépése hatására volt hajlandó beleegyezni abba, hogy Klapka legalább erői egy részével üldözhesse Schliket. Ennek meg is lett az eredménye; Klapka nem volt elég erős ahhoz, hogy a Kassát kiürítő Schliket megtámadhassa; Schlik viszont a széttagolt magyar erők között manőverezve, nagyobb nehézségek nélkül csúszott ki a bekerítésből. A Dembinski által Klapka segítségére vezetett hadosztály parancsnoka Kazinczy Lajos alezredes volt, de Dembiiíski közvetlenül rendelkezett ezzel a hadosztállyal. A február 7-i miskolci bevonulás után ez a hadosztály egészen február 12-ig ott is maradt, s csak akkor mozdult ki Putnok felé. Dembinski ugyanis azt a hírt kapta, hogy Schlik hadteste Tornaiján táborozik, s elhatározta, hogy ott fogja megtámadni. Dembinski számított a Klapka-hadtest Máriássy-hadosztályának és Görgei hadteste Piller-hadosztályának támogatására is. A teljes alaposság érdekében azonban várt egy napot a támadással, s így már nem a cs. kir. csapatok elő-, hanem csupán utóvédj ét tépázhatta meg. A 47. zászlóalj ebben az ütközetben „igazán tűzpróbát állott ki" — írja Kerkápoly Tivadar. Maga Dembinski is megdicsérte őket. Kazinczy hadosztályát a tornaijai rajtaütés után Dembinski Máriássy János alezredesre bízta. Február 23-án e hadosztály fele Kerecsendről Sírokra menetelt. Klapka terve az volt, hogy ő maga a Dessewffy-hadosztállyal Bakta, míg Máriássy Sirok felől támadja meg Schlik Pétervásárán állomásozó erőit. Dembiiíski azonban az utolsó pillanatban megtiltotta a támadást. Az altábornagy haditerve ugyanis azon alapult, hogy Schlik hadtestét nem szabad megsemmisíteni, mert akkor Windisch-Grátz a cs. kir. főerővel nem mer kimozdulni Budapestről, s nem lehet őt megverni Eger környékén. Klapka, akit Schlik kassai elszalasztása miatt Dembinski egyszer már alaptalanul bevádolt Kossuthnál, engedelmeskedett, s visszarendelte a Dessewffy-hadosztályt. Máriássyhoz azonban már későn jutott el a parancs, s így a vitéz- és vakmerőségéről híres alezredes kis különítményével támadásba kezdett. A támadásban a 47. honvédzászlóaljon kívül egy század tiroli vadász, egy század huszár és négy ágyú vett részt. A támadás így is jól indult; a magyar ágyúk tüze végigseperte a főutcát, a huszárok és a gyalogság pedig a mellékutcákból szorították ki a cs.
