Kovács Imre: A türjei Premonteri Prépostság története - Zalai Gyűjtemény 32. (Zalaegerszeg, 1991)

I. AZ ALAPÍTÁSTÓL 1569-IG

Erénye Korábbi oklevelekben Enyereh néven is szerepel. Mihályfalvával szom­szédos helység volt. A prépostság itteni birtokainak eredetét és terjedelmét nem ismerjük. 1438-ban mintegy 100 holdnyit foglalt el belőlük Csabi István fia, György. 190 Erényén pálos-kolostor is volt, az ott lakó nemesek alapították. 1339-ben egy, a pálosoknak adott birtokadományról a türjei hiteleshely állított ki ok­levelet. 197 Egy másik alkalommal viszont az erényei pálosok tanúskodtak mint szomszédok, a prépostság hetyefői birtokhatárainak ügyében. Hetyefő Ma Türjétől északkeletre fekvő község Dabronc és Ukk közelében. A prépostságnak jelentős birtokai voltak itt: kaszálók, szántóföldek, erdők. 1465 őszén Megyeri György 13 szolgájával és számos jobbágyával a pré­post hetyei rétjeit lekaszáltatta és a szénát elhordatta. A kár 40 aranyforintra rúgott. A prépost jobbágyait ezután is megakadályozta abban, hogy ott ka­száljanak, sőt az egyik jobbágyot félholtra verette. Az erőszakosság miatt András prépost Megyeri Györgyöt Pálóczi László országbíró előtt beperelte. 190 A birtok védelmére András prépost 1479. augusztus 27-én Báthori István országbírótól határjárás elrendelését kérte. Az országbíró a feladat végre­hajtását a kapornaki konventre bízta. A konvent kiküldöttje Mihály pap, Te­kenyei István királyi megbízottal együtt a határjárást szeptember 14-én meg is tartotta. Mivel a határjárásnak a szomszéd nemesek közül többen ellene mondottak, ezért a tiltakozókat, köztük az erényei pálosokat is, október 6-ra megidézték a király elé. 199 Az idézettek azonban a kitűzött időpontban nem jelentek meg. Távolmaradásuk miatt az országbíró elmarasztalta őket, majd újból elrendelte a határjárást. 200 Erre december 16-án került sor. A helyre­állított és újonnan emelt határjelek vonalától, amely ötvös falutól a prépost­ság bányai birtokáig húzódott, keletre esett a hetyei birtok, míg Nyavalád a nyugati oldalon terült el. A megjelentek közül ezúttal senki sem mondott ellen, így András prépostot és konventjét a birtokba újból 'beiktatták. A határjárásról és a beiktatásról szóló oklevelet 1480. január 9-én állította ki a kapornaki konvent. 201 Négy évtizeddel később a monyorókeréki Erdődy Péter, aki a szomszédos bányai birtok miatt is pereskedett a prépostsággal, több ízben is kifosztotta Hetyefőt. 1518 decemberében ráküldte a hetyei birtokhoz tartozó Fenile nevű erdőre három jobbágyát, akik a falubelieknek és a prépost jobbágyainak ösz­szes disznaját elhajtották Jánosházára. Az öt legszebbet levágták és Ivanchy 196 H. O. III. 372. 197 2. O. I. 352 198 Batthyány lt. Major. f. 2. no. 31. (HTA) 199 Csornai pr. lt. 107. cs. 1. sz. — Z. O. II. 611. Cf. HOLUB J.: op. cit. torn. II. p. 70. 200 Batthyány lt. Major, f. 2. no. 24. (HTA) 201 Erdődy Zsigmond horvát bánnak a pálosok kérésére 1634. aug. 15-én Zágrábban kiadott átirata: DL. 13, 292 — Másolata: Csornai pr. lt. 107. cs. 4. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents