Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)

Hadnagy Róbert: A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör története

főreáliskolát 1922-ben Pécsre helyezték, de a szimfonikus zenekar folytatta megkezdett tevékenységét, Nagykanizsán.) Az Irodalmi és Művészeti Kör Szimfonikus Zenekarának bemutatkozására 1921. január 8-án került sor, a hangversenyt a Kör fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából rendezték. A műsoron Rossini és Wagner egy-egy műve szerepelt. A bemutatkozás után az Igazgatótanács — határozata alapján •— jelentős hangszervásárlással segítette a zenekar fejlődését. 3600 koronáért megvásárolta a megszűnt tűzoltózenekar hangszereit. Karnagyváltozás is történt, mivel Mathea Károly egyetemi tanulmányai miatt az év jelentős részét Budapesten töltötte. Ketting Ferenc állt a zenekar élére, a polgári iskola ének- és rajztanára. Sokoldalú, tehetséges művészember, kiváló muzsikus is egy személyben. A zenekar Ketting irányítása alatt számos esetben lépett fel nemcsak önálló produkcióval, hanem operett-előadások zenei kíséretével is. Nem a legszínvonalasabb szerzőket választották ugyan, hiszen a legtöbb operett zenéjét a korban rendkívüli közkedveltségnek örvendő Farkas. Imre szerezte. Operettjei közül 1922—1925 között négyet is bemutattak, műkedvelő előadásban. Az előadásokkal minden esetben nagy közönségsikert értek el. Az előadások időrendben: Debrecenbe kéne menni (1922), Túl a Nagy Krivánon (1923), Kis kadett (1924), Nótás kapitány (1925). A se költőként, se zeneszerzőként nem túl rangos Farkas Imre operettjei mellett Kálmán Imre Hollandi menyecskéjét is játszották 1923-ban. Igazán jelentős zenei felkészültséget kívánó előadás megvalósítását csak 1927-ben merték vállalni. Akkor Joseph Haydn: A teremtés című oratóriumát tanulták be és adták elő. A 41 tagú zenekar mellett 4 szólista és 90 fős vegyeskar működött közre. A Zalai Közlöny elragadtatott hangú cikkel dicsérte a produkciót. „. . . a zenekar ügyesen játszott a dirigens pálcája alatt és külön említést érdemelnek a vonósok, mint akik a legprecízebb játékkal jöttek. A kar minden szólama bravúrosan állta meg a helyét és erején felüli munkát végzett. A nehéz anszambákban (sic!) is fegyelmezetten és öntudatosan töltötte be hivatását. A szólamok közül a szoprán és a bariton a legerősebb. Ketting Ferenc karnagy a betanítástól kezdve a mű előadásáig bámulatosat nyújtott és széles látókörrel tartotta össze a nagyrészt nem hivatásos zenészekből és énekesekből álló anszamblét. A dicsőség oroszlánrésze az övé és sikere valóban a kanizsai kultúrtörténet könyvében aranybetúket érdemel."

34 A történeti részben már szó esett Vannay János cikkéről, amely pusztán műkedvelői színvonalon állónak bélyegezte a város zenei életét. A támadás — bár később kibékülés követte — annyira elvette Ketting Ferenc kedvét a zenekar vezetésétől, hogy ugyan 1936-ig hivatalosan ő is karmesterként szerepelt Vannay mellett, de inkább csak a vegyeskart vezényelte. A Szimfonikus Zenekart ténylegesen Vannay vezette. Azután csak szimfonikus hangversenyeken léphettek a közönség elé, évente egy-két alkalommal, mivel Vannay elképzeléseibe nem fért bele, hogy a zenekar műkedvelői előadásokon csak a :14 Zalai Közlöny 1927. január 23. 2. p.