Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)

Molnár András: Pártküzdelmek költészete, paszkvillusok, kortesversek a reformkori Zalából

Tisztelet becsület mégis a javának kikbül contravota honfiak valának. Papok voltak, kik a Jézust üldöztették, papok, kik a keresztfára feszitették, pap lesz ismét mindig keresztre feszítő, Istentől jöjjön bármennyi idvezitő. Győztek, mert a népre ama hit tolatott, hogy vérrel nyerhetni a bűnbocsánatot, Jaj néked Israel! magyar, s minden haza, hol a boldogságot csak a halál hozza. Kedves élet vérét ne öntsük ma már a megváltónknak többé, haza oltárára, ellessük: hogy legyen nekünk is életünk, Különben magyarul nem soká élhetünk. Bizonyos a halál, s a sir alattatok, mit igazság alá magatok ástatok, elnyel rövid időn minden magyar nemet a hir, név, test, s lelkestül örökre eltemet. A halottas néphez tartozik egy arca gém lábu Morio, Joannes de Barcza, ő volt iázittani Hányra, s Bodorfára melyekért kerüle fel a Golgotára onnét kiáltozott, hogy múljék a pohár és a vég tisztelet, mely érdemére vár, de elvégeztetett, hogy az ő számára nem létez Gratia, — azért fel a fára! Ama kék hegy megett látszik egy gyász fedél, nyilj meg Rendeki sir, láttasd kit fedél, láttasd, a durva hant kebledben kit lep el, minő érdemeket fed a tarka lepel! Sejditnem ha szabad, a nyirkos kárpitok sötét redőinél fejlik majd ki titok, mert mi ez életben lappangott csirában, tul a siron derül leginkább tisztában. Mit látok én hát? ily rósz lélekkel biró, lehet-e Bogyai József szolga biró? hát ő is Pecsovics volt, és nem adózott? hiszen, több iveken másként nyilatkozott, hiv lelkületéről bizonyitmányt veve. Istenem! Ö' mégis mily hitszegő leve?! Ugy van — ő fékszik itt, s volt kétszinüsége jutalmát vévé, mert teste porrá ége, Nem háborgatlak hát sírodba denevér, nyugodjál békével, ugy sincs testedbe vér, lelkedet bezártad oratóriumban honnan vándorol át Purgatóriumban s ha ott ki nem tisztul, majd a Seoli lak lesz örök tanyája. Már most én itt hagylak. IX. Leült az lány pisálni szarba marad az Csáni ! Leült az leánya kakálni nem lesz Isten az Csáni! Leugrott a vihar megyénk egéről, Hiszem, leéltük a bus korszakot, Mely annyi üdvös tervet rombadöntött Mely annyi szép reményt eloszlatott. Hiszem, honérzetünknek pályabére Más lesz ezentúl, mint a küzdők vére. X. Hiszem, fohász kel sziveink mélyéből Egy feltünelgő boldog lét után Mert megtanultuk, most meg a hazánkon Régen letombolt véridők nyomán, Hogy ott, hol harc dühöng, s pártok viszálya Ott a hon — ügy mindig fagyponton álla.