Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)

Molnár András: Pártküzdelmek költészete, paszkvillusok, kortesversek a reformkori Zalából

(Császár Ferenc) Magyar életképek 1843-ból. Rajzolva egy zalamegyei adózótul. ElsŐ kép Melyben igen elevenen rajzoltatok mint rezzen föl álmából egy mámoros bajnok, mint lesz hirdetője egy fontos dolognak. Nemrég hazánk egy álmos bajnokának Elhat fülébe a hír, hogy adóra ösztönzi vérét a nemes Kazóra, S mármár csírát ver magva szent szavának. Fölrezzen, s álmát áldozván honának, Fölkap legott egy éhes szürke lóra, S megy, mint tön egykor a gaz Horka-Hóra, Olcsón szerezni hírnevet magának. Vágtat mezőkön, völgyeken keresztül, Amint csak bírja rémletes gebéje, S a nép tolongva fut, siet feléje. „Mi hír? mi újság" kérdik a vitéztül. És ő felel: „Nagy, szörnyű nagy! De lassan, Közöttetek, mint látom, sok paraszt van." Második kép Melyben előadatik, hogy a bajnok az összegyűlt népnek melyik osztályához szóland különösen. Bámulva néz a nép föl a lovagra, Kinek fején csügg vassisak lityegve; S ő egy fohásszal a magas egekbe, megnyitja ajkát ilyetén szavakra: „Van köztetek, kit hajtanak robotra, S pórnak születvén, nem való nyeregbe, Kit bottal űznek fagyba és melegbe Dolgozni ingyen ország- s más utakra. Az ilyenekkel szóba én nem állok. El messze innét, pórcsoport! Fizess te Adót az úrnak, ki e hont szerezte. Hanem ti, kiknek nem kopott fel állok A fizetésben, ős nemes vitézek, Halljátok a hírt, nagy dolgot beszélek!" Harmadik kép A bajnok szó és bunkó hatalmával a sereg fölött szemlét tart, melynek egy kis kurucfutás a vége. Ezt mondva büszkén, egy nagyot köhintett, S nyergében állva szétnézett merészen, S nagy és hatalmas ütlegekre készen, A nem-nemesnek távozásra intett. A mag, szavával melyet így kihintett, Kikelt legott; és győzvén a kis észen A szenvedély — lön zaj, s több testi részen Kék folt, hová a hős nemes legyintett. A bajnok osztván rózsaszín-kedélyben Parancsit, a pórt messze elterelte, S kurucfutás lön e tér itt csekélyben! S midőn a pórok mind eltisztulának, Köhinte ismét kettőt, s fölemelte súlyos zsilipjét fúlánkos szavának.