Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)
Sasfi Csaba: Helybeli diákok a keszthelyi gizmáziumban
életben lassan visszaszoruló latin nyelvet és stílust oktatja, hanem a kor minden irányú általános műveltségét nyújtja, s elsősorban az egyetemre és a hivatali pályákra készít elő. Aki elvégzi, ha polgári vagy jobbágyi sarjadék is, most már biztosan pályázhat hivatalra és pályázik is." Általánosítva pedig: ,,A polgárság nagy tömegei ettől kezdve [az 1790-es évektől] a normális iskolában kapják oktatásukat, ahol főként a német nyelv használatos. (...) A gimnáziumba járó polgári ifjúság ezzel egyre erősebben elkülönül az iparoskereskedő polgári rétegtől, melyből eredt. A nemesi hivatalnoki ifjúság asszimilációs ereje pedig a gimnáziumban az együtt-tanulás során megnövekszik és e honorácior-ifjúság eszményévé egyre inkább a nemesi rang és a hivatalnoki életpálya lesz. 1760 körül a »barokk« korban, a humán képzettségű, de gyakorlati pályán tevékenykedő, klasszikus műveltségű iparos-kereskedő polgár típusa még nem volt irreális, de a 18. század végétől kezdve ez a típus háttérbe szorul és egyre jobban elválik a polgárságon belül is a hivatali-értelmiségi pályára törekvő, ahhoz kötődő honorácior és a teljesen gyakorlati, de provinciális műveltségű »deaktalan« olykor ezért le is nézett iparos-kereskedő típusa." A két hipotézis kapcsolódik egymáshoz és tartalmazza az e korszakbeli gimnázium mint oktatási intézmény teljes problematikáját: Milyen tudás- és ismerettípust közvetített. Ezt mire lehetett „használni", illetve milyen társadalmi pozíciót, érvényesülést biztosított. Ezzel összefüggésben, mely társi csoport kultúrája uralta az átadandó tudás- és ismeretanyagot, ezáltal milyen — a társadalmi csoporthoz tartozásból eredő — kulturális háttérből érkező tanulónak kedvezett, vagyis a sikeres diákot milyen csoport-kultúrába — és ezáltal részben magába a csoportba — helyezte. Ez utóbbi kérdés ellentéteként elvileg jogosult az a feltételezés, hogy az iskola egy egészen új társadalmi csoport kialakulásának és érvényre jutásának eszköze, amely újszerű tudás- és ismeretanyagával és készségeivel a hagyományos társadalmi szerkezetben addig nem létező pozícióba jut vagy ilyet alakít ki magának. Végül feltehetjük azt a kérdést, hogy a fent feltételezett különböző célokat ez az iskolatípus (a gimnázium) tevékenységének egészével milyen hatékonyan valósítja meg: milyen az oktatás — a különböző célokhoz rendelt pedagógiai eszközök — feltételezhető hatékonysága, továbbá milyen jellegű tudás, ismeret és készségek elsajátítását nem teszi lehetővé vagy zárja ki. Az előbbi kérdések és a két hipotézisünk alapján a korabeli gimnáziumhoz három társadalmi oktatási célt rendelünk — feltételesen: 1. modern értelemben vett szakértelmiségi tudásra való kvalifikáció, amely túl az általános műveltségen feltételezi az önálló szakmai ismeretszerzés és feldolgozás magasabb készségeit, szemléleti és „eszközbeli" formában egyaránt, 2. általános műveltség, azaz egy nagyobb történelmi korszak és terület által számontartott szellemi javak, eszmények átfogó, de nem teljeskörűen részletes ismeretét és ideálisan ennek részleteihez való hozzájutás, az önművelés eszközeit és igényét,