Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)

I. Molnár András: Csány László a zalai reformellenzék élén

Deák távollétében, Csány elnökletével tartott ellenzéki értekezlet határozatot hozott, hogy az adminisztrátor kinevezését feliratban kell a megyének visz­szautasítani. A hazatérő Deák másnap (május 26-án) alig tudta megakadályoz­ni a terv végrehajtását. 21 '' 2 A zalai adminisztrátort 1845. július 14-én, szerény külsőségek között iktatták be hivatalába: Csány azonban ezt az ,,ünnepi" al­kalmat sem hagyta megjegyzés nélkül. A főispán ünnepi beszédére azt vála­szolta, hogy a kinevezésben „municipalis rendszerünket új zaklatásnak látja kitéve", ezért részéről annak nem tud örülni. 2;i3 Festetics kezdetben igyekezett megőrizni a pártatlanság látszatát, rokon­szenvezett Deák visszafogott bölcsességével, de nem szerette az ellenzéket, különösen pedig annak Csány László vezette szélsőséges szárnyát. Bizalmat­lan volt a zalaiakkal szemben: mindenkiben az ellenzék kémét sejtette, sőt, amikor tudomására jutott, hogy a zalai ellenzéknek még Bécsben is van in­formátora, nem riadt vissza a feljelentéstől sem. 23 ' 1 Egy percig sem volt azon­ban kétséges, hogy mindenkor a kormány álláspontját igyekezett érvényesí­teni, de Csány emberi és politikai nagysága előtt — jóllehet egymásnak ádáz ellenfelei voltak — még ő is fejet hajtott. Emlékiratában így jellemezte Csányt: ,,A magánéletben teli értelemmel, teli becsületességgel, igazságos, megvesztegethetetlen bíró a jogi ügyekben, nagyszerű szónok, de politikai né­zeteiben tekintetnélküli, rideg, megrendítethetetlenül ragaszkodó saját ellen­zéki elveihez, meggyőződéséért életével áll jót, megközelíthetetlen politikai te­kintetben mindenki számára, aki nem úgy gondolkozik, mint ő; Ausztria el­len, a kormány ellen! Annyira megvet mindent, ami felülről jön, hogy egy­szer azt javasolta: ki se nyissanak olyan kancelláriai iratot, amelyiken csá­szári sasos pecsét van. Es mégis csak azt lehet mondani, hogy a legfigyelem­reméltóbb jellemek közé tartozott. Hatalmas szónok is volt, ha erre az ítélet­re jogosít a szép nyelv, szóbőség és szép hang. A legridegebb és leggonoszabb ellenzék egyik feje volt, de szavát sohasem emelte Deák ellen, mert érezte, hogy Deáknak mindent elnyomó logikájával nem mérkőzhetik." 235 Az ellenzék állandóan kereste az alkalmat, hogy rámutasson az adminisztrátori rendszer törvénytelenségére, és elkövetett mindent annak érdekében, hogy Festetics­csel ,.megérdemeltesse a gazdag díjt". Az augusztus 18-i közgyűlésen ismét az adminisztrátorra támadt Csány; előbb amiatt a terv miatt, hogy a közgyűlésről távolmaradó tisztviselőt a fő­ispáni helyettes kitehesse hivatalából, majd amiatt a kormányrendelet miatt, amely szinte teljhatalommal ruházta fel katonai karhatalom alkalmazására az adminisztrátort. Ez utóbbira válaszul a következőket indítványozta: ,,Én ezen intéző levélnek foglalatját a megyék autonómiájával, s ezeknek a törvényekben gyökerezett kormányzási rendszerével semmikép össze nem egyeztethetem, s azt sem, hogy akármely hivatalnok is felelősség nélkül a me­gyében hatalomkart használhasson; szükségesnek látom tehát végzés által ki­jelenteni, hogy az egyes polgárok életét és értékét veszélyeztető bűn eseteit, s egyéb a törvényben kitett eseteket kivéve, egy megyei hivatalnok is kato­í;2 ZML Kgy. jkv. 1845:1760—1761.; Ferenczi II. köt. 2—3. o. Barta 602. o. '­3:l ZML Kgy. jkv. 1845:2731.; Ferenczi II. köt. 6. o. Eisen 21. o. 2:71 Török 648—649. o. 235 MTAK Kézirattár RUI 4. 265. 87—88. p. Fordítása: Török 649. p.

Next

/
Thumbnails
Contents