Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)
V. Varsányi Péter István: A Szemere-kormány közmunka- és közlekedésügyiminisztere (1849. május—augusztus)
nyi kívánkozik, miszerint Mészárost Kossuth ellenessége nem akadályozta abban, hogy Görgeyvel szemben se legyen baráti, szarkasztizmusával egyébként magát sem kímélte). Kezdjük talán azzal, hogy „barátságuk", ha e két férfi viszonya egyáltalán annak nevezhető, nem volt annyira újkeletű, hogy az önvédelmi harc befejező szakaszában így szembe lehessen állítani a Csány kontra Kossuth kapcsolattal. A tábornok iránt érzett rokonszenve szinte kivételnek számított a kormány tagjai között. Az a lavírozás, amit Mészáros véleménye sugall, nem vall valami korrekt, egyenes jellemre. Márpedig ebben Csány kortársai, értve köztük a minisztereket is, Klapka tábornokot is — most Görgeyt nem is említve, egyöntetűen nyilatkoztak. Akkor is, mártírhalála után is. Taktikázásból lehet a menekülés útját, a kisebb veszélyt keresni, de Csány nem ezt választotta. Ő, Görgey iránti szimpátiája mellett is, őszinte híve volt Kossuthnak, de úgy látta, hogy azokban a válságos percekben, „. . .midőn minden az ütközetek kimenetelétől függ, szükségesebb a fővezér", akinek szerencséje még a győzelem reményével biztat. 136 1849 augusztusának válságos perceiben Csány miniszterként és magánemberként is a hadsereg sorsában osztozott. Most is oda csatlakozott, ahol — érzése szerint — hazájának szolgálhatott; egyelőre látott bennük akkora erőt, amekkora a harc folytatásához szükséges. Ha pedig a honvédsereg végzete a bukás, annak következményeit ingadozás nélkül vállalta maga is. Mint utaltunk rá: 1849. augusztus 11-e után nem ez volt a legígéretesebb perspektíva. Tanulmányunkban Görgey Artúr tábornok és Csány László miniszter kapcsolatáról is, az egyenetlenségben a kiengesztelés kísérletéről ugyancsak írtunk. Arról, amely jelentőssé az önvédelmi harc utolsó szakaszában vált. (Szerintünk két olyan formátumú történelmi személyiség között, mint Kossuth és Görgey, azért mégsem vállalhatta a közvetítő szerepét egy jelentéktelen politikus.) Olvashattuk Mészáros Lázár súlyos ítéletét. A volt hadügyminiszter nem használta ugyan a választómondat ismert kötőszavát, a vágyót, de az midenképp ott bujkál az emlékirat idézett mondatában: Csány választásáról van szó Kossuth vagy Görgey között. 137 Olyan szemlélethez hasonlítható ez (vagy annak kezdete), amely bármiféle történelmi eseményt, így forradalmunkat és önvédelmi harcunkat is, az egymással szinte kibékíthetetlenül szembenálló felek küzdelmeként tudja csak elképzelni. Az és, az is-is kötőszavakkal még nem barátkozott (barátkoznak) meg. Kezdetekben Csánytól idéztünk, aki egyenetlenségről s nem ellentétről írva vállalta a kiengesztelést, s nem a feloldást: nem rajta múlott, hogy sem Kossuth, sem Görgey nem tudta a másikkal szembeni ellenszenvét félretenni és csak az ügyet nézni. 138 A köztudatban kialakult — s ehhez Horváth Mihály is igyekezett 136 Horváth M.: i. m. III. 370. (A kiemelés tőlem — V. P. I.). 137 Mészáros L.: i. m. II. 376. 138 Barta István szerint a tábornokban mindketten csalódtak. Legkevésbé Kossuth, mert az ő bizalma Görgey iránt már régen elpárolgott; súlyosabban Csány, mivel ő az utolsó óráig bízni akart benne, ö ezzel a csalódással magyarázza Csánynak azt az elhatározását, hogy élete önkéntes feláldozásával alakítsa sorsát, így osztozva azokéval, akiket ,,.. .a Görgey iránti bizalom a győztes zsarnokság kezére juttatott" (i. m. 684.). Amikor ezeket a sorokat írta, a szakma — Révai Jószef ellenőrzése alatt — Kossuth születésének 150. évfordulójára készült; szerzőnktől elvárták, hogy Görgeyről leválassza a benne bízó Csányt.
