Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)

IV. Katona Tamás: Csány László erdélyi főkormánybiztos (1849.január—május)

— kétszer meglepetni hagyni magát — semmi rendet, fölvigyázást." És: „Ricz­kót, mint hitelesen beszélik, saját embereink lőtték meg." 25 Csányt a vereség híre fokozott tevékenységre késztette. Nemcsak Tóth Ágoston alezredest, Kolozsvár kitűnő képességű katonai parancsnokát küldte előre Szamosújvár— Dés felé a rendelkezésre álló szerény erőkkel, hanem rö­videsen maga is csatlakozott a csapatokhoz. Szerencsére ezekben a napokban öreg ízületei jól bírták a megpróbáltatásokat, és ez az expedíció nemcsak ar­ra volt jó, hogy Csány felismerje, milyen tagadhatatlan katonai felkészült­séggel rendelkezik Tóth (sietve ki is nevezteti ezredesnek), hanem arra is, hogy átlássa: a sok nemzetiségű Erdély kérdései bonyolultabbak annál a kép­nél, amely bármilyen debreceni vagy kolozsvári irodában megrajzolódhatott. Bemet nem véletlenül magasztalták gyors elhatározásaiért és óriási me­netteljesítményeiért: a vereség hírére most is azonnal megindult egy hadosz­tálynyi erővel Beszterce felé, és négy nap alatt 150 kilométert menetelve Er­dély hóborította útjain, február 20-án már támadásra készen állt. Malkovsky nem támogatta Urbant, hanem Bem előnyomulásának hírére megindult visz­sza Bukovinába. Bem február 21-én, Tóth pedig február 22-én beérkezett Besztercére. Február 23-án Borgóprundnál győzelmet arattak Urban csapatai felett. így aztán Csánynak nem volt módja rá, hogy hajdani huszártiszti katonai erényeit újra próbára tegye: ütközetbe nem került. „Vége az expedíciónak — én ellenséget nem láttam — de hogy nem láttam, oka az öregúr Bem •— ha ő meg nem indul velünk egy nap, úgy lehet, hogy elfogjuk egy részét az el­lenségnek — mert minket bevárt volna — de az öregtül úgy megijedett, hogy nyakra-főre szökött. Mindenesetre nagy respektusra kényszerítette az öre­günk a gaz rabló gyilkoló áruló ellenséget — félnek tőle nagyon — van bi­zony az öregúrban elég, mit szeretném, ha benne nem lenne, de ő Erdély megmentésére conditio sine qua non — meg kell felőle vallani, hogy ember a talpán — csak annyira lengyel ne volna!!" — írja Csány erről Kossuthnak. 20 A tábornok és a kormánybiztos első besztercei találkozása sikeres volt, hi­szen kölcsönösen nagyra tartották egymást, és a személyes ismeretség ezt csak megerősítette — de azt is érezni lehetett, hogy érintkezésük aligha lesz zavar­talan. Bem továbbra is gyorsnak bizonyult, nemcsak katonai, hanem politi­kai elhatározásaiban is, és sokszor intézkedett Kossuth vagy Csány megkér­dezése nélkül, az országos érdekek figyelembe vétele nélkül közigazgatási vagy pénzügyi kérdésekben is. Miközben a tábornok Besztercéről Nagybányá­ra sietett, hogy seregének lőszerellátásáról gondoskodjék, Csány a besztercei szász szék és a 2. oláh határőr gyalogezred területének gondjaival ismerke­dett. Itt is felállította a rögtönítélő törvényszéket, mint Erdély más részeiben is. Aligha volt meggyőződve ezeknek a célsezrűségéről, de most is híven követte a Debrecenből jött utasításokat. Ez idő tájt ugyanis az országgyűlés határoza­ta alapján teleszórták ilyen bíróságokkal az ország magyar kézen levő egész területét. Ez Erdélyben súrlódásokra adott alkalmat. Bem. ugyanis, pusztán a katonai célszerűséget tartva szem előtt, általában amnesztiát hirdetett a múlt­25 Csány — Kossuth. Dés, 1849. február 22. OL H 2. OHB 1849:2593; Asztalos Pál — Kossuth. Kolozsvár, 1849. február 23. OL H 2. OHB 1849:2591. 26 Csány — Kossuth. Beszterce, 1849. február 27. OL H 2. OHB 1849:2778.

Next

/
Thumbnails
Contents