Bilkei Irén - Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711 I. 1555-1609 - Zalai Gyűjtemény 29. (Zalaegerszeg, 1989)

Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztai

54. A mostani háborús időkben a megyéhez sok mandátum érkezik Miska királytól a kisebb hadjáratokon pedig a nemesség nagyobb része sze­mélyesen vesz részt. Ezért, hogy sem a megye ügyei, se a királyi paran­csok ne szenvedjenek késedelmet, úgy határoztak, hogy gersei Pethő Pé­ter és Hásságyi Imre alispánok az otthonmaradt nemesekkel együtt tart­sák meg a megyegyűlést (conventus). Ha a megye közössége jelen van, hajtsák be az adót (contributio) a hadjáratokra (expeditio) és a megye más terheire, valamint az élelmiszereket és a szokásos más terheket, va­lamint a bírságokat is intézzék el. 19. 55. Ügy határoztak, hogy a háborús időkben az alispánok a panaszos feleket idézzék be egy biztos helyre rövid időre és a sedria jegyzőjével (nótárius) és a szolgabírákkal együtt folytassanak vizsgálatot és szolgáltassanak elégtételt. 20. 1567. február 16. Z. m. g. c. Egerszeg 56. Kanizsa mezőváros (oppidum) megerősítésére Bánffy László és István fő­ispánok, királyi ajtónállók és asztalnokmesterek javairól 100 szekér, Zrí­nyi György (de Zrinio), Széchy Margit és Thurzó Erzsébet javairól ugyan­annyi szekér vesszőt és karót küldjenek emberekkel, a többi urak és ne­mesek pedig összesen 1000 munkást küldjenek 6 napra. 20—21. 57. Ügy határoztak, hogy ha a török ostrom alá fogná (Kanizsa) várát, vagy végigdulná az országnak ezt a részét; avagy Tahy úr megtámadná vala­melyik török várat, akkor a nemes urak mind a birtokos, mind az egy­telkes a legutóbbi országos dikális összeírás alapján minden egyes porta után, egy-egy gyalogost kötelesek kiállítani (insurgere) és Tahy Ferenc úr kérésére, ha a szükség úgy kívánja felszerelve elküldeni. 21. 58. Ne vigyenek ki a megyéből élelmiszert, hanem inkább vásároljanak és ehhez küldjenek lovakat és szekereket. 21. 59. Az élelmiszerek árának limitálásával Kanizsán a szokott módon Tahy Fe­renc főkapitányt bízza meg a közgyűlés, az egyik alispánnal és egy szol­gabíróval. 21. 60. A megye nemes és nem nemes lakói, valamint Tahy Ferenc zsoldoskato­nái közti összeütközések felülvizsgálatának ügyében döntőbírákul Tahy Ferenc részéről buzini (de Bwzin) Keglovich Pétert és szentbalázsi (de

Next

/
Thumbnails
Contents