Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Horváth D. Tamás: Lichtenvolner Ferenc keszthelyi ácsmester családja és gazdálkodása a XIX. század első felében

(Lichtenvolner Ferenc előtt apósa mondhatta magáénak.) Az összeírásokban első osztályúnak minősített ház becsértékét 20 ezer forintra taksálja a leltár. Az árverési jegyzőkönyv nem jelöl vevőt és licitált árat. Ez azt jelenti, hogy a házat valaki — feltételezésem szerint a mesterséget folytató fiú, Julius — a fel nem lelt végrendeletnek megfelelően örökölte. Az Öreg utcai ház három szobából, konyhából, kamrából, pincéből, folyosóból állott és ehhez illeszkedett az istálló, a kocsiszín és a sertésól, valamint egy nem túlságosan nagy belső udvar. (A ház rekonstrukcióját az 1. sz. ábra tartalmazza.) Műhelyről nem esett említés a leltárban, erre nem is volt szükség a mesterség természetéből adódóan, hiszen az ácsmunkát a megrendelés helyszínén, az építkezésen kell elvégezni. A mesterséghez szükséges nyersanyagot, azaz az épületfát a leltár megjegyzése szerint az udvaron tárolta a mester. A két ablakával az Öreg utcára tekintő „tiszta" szoba bútorzata különösen „modernnek" számított. Az egyforma fekete bőrös székekből és bőrös kanapéból álló „ülőgarnitúra" alapján állítom ezt. A falon nagy tükör, képes óra, valamint rámázott képek jegyeztettek fel, de nem hiányzott a szobából a korabeli higiéniai vívmánynak számító pökőláda sem. A „tiszta" szoba hagyományosabb bútordarabjai közé tartozott a pohárszék és a tölgyfa ágy. A hétköznapokon ritkán használt szoba melegítésére cserépkályha szolgált, világításra pedig réz gyertyatartókban álló gyertyák álltak rendelkezésre. A ház hossztengelye mentén húzódó fedett folyosóról közvetlenül a konyhába léphettünk, melynek bútorzata a legszükségesebbekre szorítkozott. A konyhában egy kis asztalt, hozzávaló székekkel és egy konyhaalmáriumot írtak össze. A konyhai eszközök túlnyomó része viszont rézből készült, ami eleve az örökhagyó jómódjára utal, de egyben a rézműves rokonság ajándékozó kedvének is bizonyítéka. A leltárban „másik" szobaként említett, s ugyancsak a konyhából nyíló szoba szolgált a Lichtenvolner házaspár tényleges lakószobájául. Berendezése egyszerűbb volt a „tiszta" szobáénál, több hagyományos bútordarabot tartalmazott, de még így is jómódra utalt. Egy kék föstött, valamint egy fiókos kihúzó almárium, fiókos keményfa asztal bőrös székekkel, tölgyfa ágyak, tükrök, képek és egy stok óra találtatott benne. A házban — a hagyományos háromosztatú parasztháztól eltérően — létezett egy harmadik lakóhelyiség is, amit a leltárban „alsó" szobának neveztek. E szoba ugyancsak a mindennapi élet színtere lehetett. A szülőkkel több-kevesebb gyerek mindig együtt élt a háztartásban, halálukkor csak ketten — Anna és Julius. Az „alsó" szoba mindennapi használatára utal az ebben a helyiségben leltárba vett rézmedencés „laibstul" (ürülőszék) — a modern kori kényelem és higiénia vívmányaként. A szoba további berendezési tárgyai között soroltatott fel egy kihúzó asztal négy egyforma „vánkosos" székkel, 3 fiókos sublat almárium, két osztályú almárium, 2 keményfa ágy, kanapé, íróasztal, stok óra, tükör, képek. Az itt felsorolt berendezési tárgyak közül a kanapé mellett az íróasztal tűnik különösen újszerűnek. Talán nem tévedünk nagyot, amikor feltételezzük, hogy ezen készítette üzleti számadásait és ter-