Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)
Szántó Imre: A keszthely-környéki hegyközségek kialakulása
Diás és Vonarc hegyközség 1653-i törvényei arról tanúskodnak, hogy a helybeli „hegynépek" és „idegenek" (extraneusok) mellett „nemes és vitézlő renden levők", meg a városi polgárok is birtokoltak — béreltek szőlőt a Balaton-vidéken. 1 ' Diás és Vonyarc abban az időben tehát nem volt állandóan lakott település: az akkori szóhasználat szerint „külső pusztá"-nak számított mindkét szőlőhegy. A szőlőhegyi birtokosoknak lehetőségük volt arra, hogy a telkes gazdáknál szabadabban, kevesebb szolgáltatással boldoguljanak. Ha ugyanis nem laktak jobbágy telken, a szőlő után nem tartoztak robotolni. A szőlőhegyen „békességesen és minden szolgálat nélkül" lakhattak. 18 A szőlőhegyek már a középkorban bizonyos önállósággal rendelkeztek azzal a településsel szemben, melynek határában feküdtek. Ebből alakult ki a hegyközség a maga törvényeivel. 19 A forrásokból az derül ki, hogy a diási és a vonyarci szőlőhegyeknek is volt hegytörvénye a 17. században. 20 A szőlőhegyek középkori önállósága azonban csak a szőlőművelő szervezetre, s nem mint településre érthető. A keszthelyi és a hozzá tartozó diási és vonyarci szőlőhegyek birtokosai, és a szőlőhegyben „szőlő örökséget bíró helségbeli emberek" 1653. február 21-én 47 articulusból álló „hegyközségi törvénnyel" teremtettek rendet a végvár és a mezőváros lakóinak legfőbb jövedelmét biztosító területen, a szőlőgazdálkodásban. 21 A rendteremtés az összes érdekeltek egyetértésével történt. „Ezek előtt legyen törvénye minden szőlős embereknek, akár nemes, akár vitézlő, akár paraszt renden lévők lesznek az szőlők dolgában". A törvény végrehajtását a hegybíróra és 12 esküdtre bízták. A sok szőlőbirtokos közös akarata, írásban foglalva, arra vall, hogy a szőlőgazdálkodás Keszthelyen már régóta az egyik legfontosabb gazdálkodási ág és biztos jövedelmi forrás volt. A keszthelyi hajdúk szántóföldjeiket részint ideiglenes használatra (ad temporaneum usum), részben pedig zálogjogon (jure inscriptionali) bírták. 22 Kovács Péter és társa keszthelyi tizedesek 1621-ben írják, hogy „senki közülünk hely földet nem bír, hanem az melynek közülünk valami kevés vetése vagyon, annak földjét kit az uraktól, kit az jobbágyitól, nagy drága pénzen veszünk, azt is nagy drágábban szántattyuk meg s úgy éltünk". 23 Az 1696. évi portális összeírás adatai szerint általánosnak mondható, hogy a katonák (milites stipendiarii) a szőlőn kívül semmi saját földet (fundust) nem bírtak. 2,1 Az 17 MGtSz 1894. 31. Diás és Vonyarc Zala megyei hegyközség 1653-i törvénye. Id. Pach Zsigmond Pál: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV—XVII. században. Bp., 1963. 209. 18 Vö. Zimányi Vera: Magyarország az európai gazdaságban. Ért TTK 80. sz. Bp., 1976. 124. lü Bontz József: i. m. 1896. 157.: Belényessy Márta: Adatok a régi hegyközségek történetéhez. Néprajzi Közlemények 3. (1958.) 280—281. 20 MGtSz 1894. 30.: Diás XVIII. századi hegytörvényei. Keszthely és vidéke 1942. márc. 14. sz.: Dornyay Béla: A keszthely-vidéki szőlőhegyek múltjából. Vasi Szemle 6. (1939.) 210—221., 301—312. n Pettkó Béla (közi.): Egy XVII. századi magyar hegyközség törvényei. MGtSz 1894. 30—34. 22 OL Dicalis conseriptio Comitatus Zaladiensis. Liber XLV. Tom. LIV. (1696) pag. 680. 23 OL BCsL 1621. aug. 1. Keszthely. Kovács Péter levele. 24 OL Dicalis conseriptio Comitatus Zaladiensis. Liber XLV. Tom. LIV. (1696). pag. 675., 689., 690., 704., 749.
