Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Kováts Zoltán: A születéskorlátozás kezdetei, terjedése Zalában a XIX. or. OR. szazadban

kerete, sem az eddig gyűjtött anyagunk nem ad lehetőséget a kérdés megválaszolására. Az eddigi feltárások, az analógiák alapján tömören és összegzetten néhány tényezőt megemlíthetünk. A gyermekáldás elleni védekezés oka nem direkten anyagi kérdés, hanem követetten. Eddigi vizsgálatok szerint a ma családtervezésnek nevezett jelenség a módosak köréből indul ki mind a falun, mind városon. Akinek több van, még többet akar, aki kényelmesen él, még nagyobb kényelmet igyekszik biztosítani magának. Természetesen az indoklásban az is benne van, hogy saját egykéjének jólétét is biztosítani akarja. Ahogy már említettük, baranyai, tolnai, somogyi feltárások megmutatták, hogy már a XIX. század első felében tömegméretekben kimutatható a születéskorlátozás.

11 A telkesjobbágynak nem volt alkalma új telek szerzésére, félt a telekosztódástól, félt az elszegényedéstől. A kiépült nagybirtokok lehetetlenné tették az életkörülményeket meghatározó földhözjutást, de a természeti körülmények is határat szabhattak. (Pl. Ormánság.) A mi kis elemzésünk már első megközelítésben is valami hasonlóra utal. A nagykanizsai járásra általában a jobb termőterület jellemző, de ez a táj, ahogy Somogy megye sok területe is, a nagybirtok hazája. Vizsgálódásunkkal érintett községek közül Sormás, Homokkomárom, Szepetnek határában Batthyány birtokok terülnek el; Galambok, Zalakaros a pozsonyi szemináriumé volt; Zalaszentkirály a Festeticheké ; Rigyác Inkey birtok volt.

12 A születéskorlátozás folyamatának kezdetén kimutatható a vagyonféltés, a vagyonszerzés vagy az elszegényedéstől való félelem; később szokássá, törékennyé válik. Jó lenne ezt a kérdést közelebbről, részleteiben is megvizsgálni Zala megyében. E vizsgálatnak szomorú aktualitása van. A születéskorlátozás következetesen terjedt az országban, s ma már eljutottunk a népességfogyás állapotába. Először az erdélyi szászoknál, Krassó-Szörény megye románjainál, Baranya, Tolna, Somogy, s láthatjuk, Zala megye magyar falvaiban is elkezdődött az önpusztítás. A kérdést kisebb közösségekben vizsgálták részletesebben, de városainkban — elsősorban Budapesten —, valamint Pozsonyban, Pécsen, Debrecenben már a századfordulón igen alacsonyak a születési arányok. Fél évszázad múlva, 1961-ben joggal mondhatta Kodolányi János, hogy az egész ország egy Besencévé változott. Az ormánsági egyke elterjedtségére, következményére utalt „Második baranyai utazás" című szociográfiai írásában. "BUDAY Dezső: Az egyke Baranya megyében. Bp. 1909. 165. p. HÍDVÉGI János: Hulló magyarság. Bp. é. n. (1938) KODOLÁNYI János: Baranyai utazás. Bp. 1941. 110. p. KOVÁTS Zoltán—

CS. TÓTH Péter: A csurgói jobbágy-családok demográfiai viszonyai (1720—1950). = Történeti Statisztikai Évkönyv 1961—62. Bp. 1962. 48— 49. p. ANDORKA Rudolf: Születésszabályozás az Ormánságban a XVIII. század vége óta. == Demográfia, 1970. 1—2. szám. 73—85. p. ANDORKA Rudolf: Család és háztartás nagysága, összetétele 1800 körül két dunántúli faluban (Alsónyék és Kölked). = Történeti statisztikai tanulmányok 3. sz. Bp. 1977. 215—236. p. 12 DANYI Dezső—DÁVID Zoltán: Az első magyarországi népszámlálás (1784—87). Bp. 1960. 319. p.