Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban

A füredi sétatér a XIX. szd. közepén. (Akvarell.) Balról a Horváth-ház, középen az ivókút, majd a fürdőforrás és a régi fürdőház épülete. Fotó: Róka Lajos A táblázatból is kitűnik, hogy 1837-ben jelentős — két és félszeres! — áremelést hajtottak végre a melegfürdőknél. Az árakat a magasabb szintű szolgáltatásokhoz igazították. Az újonnan épített fürdőházba ugyanis csővezetéken a Balaton vizét is bevezették, ami tetemes kiadásokkal járt. A másik, amire érdemes figyelni, a balatoni fürdők viszonylag alacsony ára. A balatoni fürdő legolcsóbb kabinjában ötször-hétszer is megfürödhetett valaki, ha ezt, s nem a melegfürdő előkelő szobáit választotta. Pedig a balatoni fürdőre is évente költeni kellett: a szezon végén a kabinokat az ácsok leszerelték, s csak a következő év májusában helyezték vissza, s menet közben is elvégezték a szükséges javításokat. A fürdő felállítása átlagosan 5—700 váltóforintba került évente. Működését két tényező határozta meg: az időjárási viszonyok alakulása és a tavi vízszintingadozás. Esős, hűvös nyáron (pl. 1832-ben és 1833ban) alig volt forgalom, s a vízszint is emelkedett. 1838-ban pl. az előző évi esőzések és a tavaszi hóolvadás hatására annyira megemelkedett a Balaton vízállása, hogy a cölöpökön álló kabinok alját is elérte, s a parton újonnan épített fészerekben és lóistállókban egy láb magasan állt a víz, amely arra kényszerítette az apátságot, hogy behatóbban kezdjen el foglalkozni a partvédelem (feltöltés, kőbástya építés) kérdésével. 1834-ben szokatlanul száraz nyár köszöntött be, a Balaton egy láb és két hüvelyk (= 36,8 cm) vízszintcsökkenést mutatott. Még ennél is nagyobb gondot okozott az 1842. évi rendkívül száraz