A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
A-szekció - M. Mohos Mária: Keszthely és Tapolca vonzása az aprófalvakra
tésére alkalmas területben szűkölködtek. Szőlőművelésre csak a 65 holdas Bóni-hegy volt használható, azt jelenleg is zártkertként művelik. Nagybakónakon már sokkal változatosabb a táj, a felszín. A község határa a Bakónaki patak szélesebb és szűkebb völgyére, valamint a több kilométer hosszú — völgyet ölelő — lejtős, illetve meredek dombokra, dombhátakra, s a magasabban fekvő sík területre terjedt ki. A természeti környezet napjainkban is nagyon szép. A Nagykanizsa környékét övező turistautak legszebb szakaszait itt találhatjuk. Nagybakónak határa lehetővé teszi a szőlőművelést, s ezt már a feudális korban is kihasználták. Néhány szőlőtermelésre fogott dűlőt említünk meg: Szakai-hegy, Déli-hegy, Pupi-szőlőhegy, Farkas-hegy, Rigó-hegy, Pakaricshegy, Somlyó-hegy, Dávori-hegy, Bagó-szőlő. A község búza, rozs termesztésére alkalmas földekkel is rendelkezik. Az állattenyésztéshez szükséges rét és legelő — a Bakónaki patak völgyében — napjainkban is biztosított, s azt jó minőségű szénát adó hegyi kaszálók egészítik ki. A feudális korban jogilag lényeges különbség volt a két falu között. A török kiűzése utáni időkben Nagybakónakon néhány kisnemes és nagy számú libertinus, szabados lakott. A szó szoros értelmében jobbágy nem volt a faluban. A nemesek birtoka sem volt nagy. Néhányuknak a földjét csak a belsőség alkotta. A Dely fivérek birtoka mindössze egy közös házhely és ház volt. A földjeiket egy-egy domb, völgy birtokbavételével művelték s ez legfeljebb az új családok letelepedésére adott lehetőséget. Ezt bizonyítják az előbbiekben felsorolt szőlőhegyek is. Murakeresztúr a török kiűzése után is az apátságé volt. A föld nagyobb lélekszám eltartását nem tudta biztosítani. Ebből eredt a jobbágyok azon törekvése, hogy az urbariális összeírások előtt a szomszédos községek határában szerezzenek területet, elsősorban szőlőművelésre alkalmas birtokot. A község földesura, az apát, a birtokát bérlőnek adta. A bérlők — a feudális szokásjoghoz híven — nemegyszer kíméletlen adót vetettek ki. A falu gazdasági helyzetét tovább rontotta az 1842—46 között végrehajtott földesúri tagosítás, amely a jobbágyok telki állományát a „Mura árterére ejtette". Az 1848-as forradalom jogilag és gazdaságilag Murakeresztúrnak pozitív változást hozott, annak ellenére, hogy a jobbágyok kezére több föld nem került. Nagybakónakon az 1848-as események gyakorlatilag semmit sem változtattak. A most már jogilag egységes faluk a kapitalista kort lényeges változás nélkül élték át. Az ott lakók életét a birtokviszonyok és a föld nagysága határozták meg. A lakosság száma mindkét faluban növekedett. A megélhetési viszonyok Nagybakónakon mégis valamivel kedvezőbbekké váltak. Ismeretes, hogy a szőlő- és gyümölcstermesztés a paraszti értékítéletben mindig a felemelkedéssel (sőt gazdagodással) azonosult. Erre Bakónaknak jobb feltételei voltak. A közös erdő megléte is előnyös. A Murakeresztúr határában megmaradt közel ezer holdas nagybirtok szűkre szabta az egyre növekvő lakosság gazdasági lehetőségeit. Már a század elején summások csapatai keresik kenyerüket a megyén kívüli nagybirtokokon.
