A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

D-szekció - Andrássy Antal: Munkás- és iparosművelődés a Balaton-parti községekben Somogyban a II. világháború előtt

volt. A húszas évek derekáig a szakmai egyletek és a pártszervezetek hosszabb ideig sehol sem tevékenykedhettek. Ismerve a Horthy-rendszer művelődéspolitikáját, mindent megragadtak a kurzus vezetői, hogy a munkásművelődés feletti ellenőrzést megkaparinthassák. A megfélemlítés mellett a keresztény egyházak hatásának, befolyásának, valamint a hivatalos fasisztoid egyesületeknek a közös célja a vidék proletariátusának az elszigetelése volt. Az uralkodó osztály erőszakos taktikája eredményekre vezett. Álljon itt egy nemrégiben talált dokumentum szövege 1923-ból. A honvédség akkori főparancsnoka ebben az iratban elrendelte a katonai elhárítás számára a földmunkások és zsellérek szociáldemokrata szervezkedésének az erőszakos megakadályozását: „Mivel a fötd népének bevonása a nemzetköziség szolgálatába a magyar királyi fegyveres erők egységére és szellemére rendkívüli jelentőséget gyakorolhat, elrendelem — (és ezt a megyei közigazgatás vezető tisztviselőitől a járási főszolgabíráknak a BM. tudomásul megküldte és elvárta), hogy minden ily irányú szervezkedést, agitációt haladéktalanul ténybeli adatokkal jelentsék be." Intézkedést követelt a belügyminiszter 1111/1922. sz., bizalmas korábbi rendelete is, amely szerint „minden szociáldemokrata szervezkedés, így a kulturális, művelődési is megakadályoztasson hivatalos közigazgatási úton a falvakban." Gyakorlatilag két évtizedig ebben a szellemben foglalkozott a rendszer a magyar szervezett munkásság művelődési törekvéseivel. 1932-ben Somogy megye 55 Balaton parti községében (melyeknek távolságát a tótól 15—16 km-rei számítottuk) a következő iparosokat találjuk. A marcali járás 820 iparosából 438 fő, a lengyeltóti járás 623 iparosából 496 fő, míg az akkori tabi járás 747 iparosából 487 fő élt és dolgozott a Balaton parti községekben, illetve ezek vonzáskörzetében. A segédek, alkalmazottak száma megközelítőleg hasonló volt. A két világháború között, az 1920 és 1930 közötti években csökkent a kisiparban dolgozók száma. A gazdasági válság után pedig egy gyorsabb ütemű növekedés volt tapasztalható. Ez a 12 évet tekintve 16%-os növekedést mutatott. Mindez összefüggött a háborús konjunktúrával, a hadsereg fejlesztésével. Ez az időszak a szervezett munkások művelődési, politikai törekvéseinek alig kedvezett. Az építőipari munkások soraiban 1936-ban a MÉMOSZ balatonleilei, 1938-ban pedig annak böhönyei csoportja alakult meg. Vizsgálódásunk három járásból (marcali, lengyeltóti, tabi) 55 községre terjedt ki — ezeknek megközelítőleg a fele aprófalu. A három járás 55 községében 1932-ben összesen 81 112 lakos élt, ebből 1 421 volt önálló iparos és mintegy 1500 fő segédként, vagy inasként dolgozott. Ha az iparban foglalkoztatottakat — ebbe az idényszerűen alkalmazottakat is beleszámítjuk — mintegy 3500 főre becsüljük, akkor a 82 000 fős lakosságnak alig 4,3%-át teszi ki a számuk. A munkásművelődés szervezeti keretei korszakunkban három formában jöhettek létre. Ebből kettő az állam, illetve az egyház kebelén belül, annak támogatásával valósulhatott meg, míg a harmadik a szervezett munkásmozgalom, illetve az illegális kommunisták szervezésével alakulhatott ki. A vizsgált községek háromnegyedében a rendszert támogató polgári, vagy egyházi jellegű művelődési kör, egylet tevékenykedett. Ezekben elsősorban a kis-