A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
De teljesen téves képet kapunk, ha például Zalaegerszeg fejlődését kizárólag a mai közigazgatási terület alapján akarnánk bemutatni. De még akkor is téves a kép, ha a mai „központi belterület"-en lakó népességet vesszük számításba. A mai Zalaegerszeg 120 évvel ezelőtt legalább 19 önálló települést alkotott. Ma a központi belterülethez tartozó Ola és Kaszaháza akkor még önálló életet éltek, külön nevük, különálló státusuk, jogállásuk stb. volt. Nem beszélve a Zalaegerszeggel még ma sem összeépült „egyéb belterületről". A példákat lehetne tovább sorolni, modern városok, vagy városokká fejlődött erősen iparosodott községek esetében sokszor következett be tényleges összeépülés, de megtaláljuk ezt a jelenséget kisebb települések között is. Mit értsünk a helyileg felismerhető státus, a különálló társadalmi egység fogalmán? Milyen intézményekkel, szervezetekkel való ellátottság jelenti egy-egy korban, hogy a települést önállónak tekintsük? Hol vonható meg a határ? Példaként szeretném említeni, hogy a zalai törpefalvas vidékeken a feudális korban sem volt a kor követelményei szerint minden törpefalu intézménnyel ellátott. A falvak túlnyomó többsége nem rendelkezett például egyházi alsófokú intézménnyel,, plébániával, illetve paróchiával. De filiáris templom sem volt mindenütt, az egyházi alapintézményt esetleg a harangláb jelentette. Kápolnát vagy haranglábat viszont szőlőhegyen is találunk, például az egerszeghegyi kápolna, vagy a Jánka-hegyi harangláb a zalaegerszegi szőlőhegyeken. A XVIII. században sok törpefaluban, amelyek pedig később önálló kisközséggé alakultak, hiányzott a temető is. A falu lakói a plébániai székhely temetőjébe temetkeztek. Ugyanakkor a földrajztudományban ma már komolyan felvetődött az a gondolat, hogy az egy közös tanácsba összefoglalt társközségeket nem több önálló településnek, hanem egyetlen településnek kellene tekinteni, mert hiszen a külön meghatározó intézményekkel való ellátottság a legtöbb esetben megszűnt, a társközség már csak közigazgatási fogalomként él tovább, vagy pedig városhoz csatolás esetében már a község elnevezése is megszűnik, és legfeljebb „egyéb belterület"-ként tartják számon. (Az elöljáróságok megszervezése e szélsőséges nézet ellen szól.) A kutatás további problémáját jelenti, hogy az adatainkat a jelenkori, vagy az egykori közigazgatási beosztások szerint vegyük-e számításba. A történeti fejlődés valósághű ábrázolása nem engedheti meg, hogy a mai járási (városkörnyéki) vagy megyei határokat visszavetítsük korábbi időszakokra. A megyehatár gazdasági értelemben ma is nyilvánvalóan fiktív határ, csak történelmi realitással bír. Sorolhatnánk az eseteket, amikor gazdasági szervek, városok a megyehatároktól teljesen függetlenül állapítják meg működési területüket, szervezeti formáikat, és más gazdasági szervezetek is nyilvánvalóan csak kényszerből és nem gazdasági megindokoltságból alkalmazkodnak még a fennálló közigazgatási határokhoz. De igazgatási szervek, vagy egyéb ellátó szervezetek is az élet követelményeinek megfelelően átlépik ezeket a határokat. Például Sümeg egészségügyi vonzókörzete több Zala megyei községre is kiterjed. Viszont a korábban fennálló megyei és járási beosztásnak is megvolt a maga történeti realitása és ismét nehéz ettől elvonatkoztatva egy későbbi területbeosztást visszavetítve a településhálózat összefüggéseit feltárni. Sajnos egyes tudományágakban, de még néha a történettudományban is a korábbi
