Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)
Pintér István: Népi víznyerési módok Hetesben
Ugyancsak megkövetelte a jó vizű források rendbetartását, megőrzését. Ezen a közel sík területen ritka jelenség a forrás, ezért ha volt, nagy becsben állt, ha meg is szűnt még ma is emlékeznek rá az emberek. A forrásoknak, kutaknak az állattartáshoz fűződő kapcsolata mellett jelentős szerep jut a beltelek építményeinek sorában is. Településnéprajzi szempontból ugyanis szerves része a telekképnek, s a telekhez kapcsolódó funkcionális meghatározottságnak. Dolgozatom célja ezért nem más, mint áttekintést nyújtani a trianoni határok megvonása után Magyarországon maradt hetési falvakban fellelhető víznyerési módokról, forrásokról, kutakról, típusaikról, azok építéséről és a telken elfoglalt helyükről. Források, kutak régen és ma Hetesben a forrás szó jelentheti a földből felszínre jutó, a feltörés helyén a terepviszonyoktól függően kisebb-nagyobb víztükröt alkotó majd érként elcsörgedező víznyerőhelyeket, s az ásott kút fenekén a kavics rétegben feltörő, kutat tápláló eret egyaránt. Hetes falvaiban alig volt néhány említésre méltó forrás. A falvak határában ritkán előforduló források vize az emberek szerint ugyan iható volt, de gyakran kiapadtak. A 60-as évek — az utolsó vízrendezések — óta viszont már egyetlen község határában sem található számottevő forrás. Annak ellenére, hogy napjainkra megszűnt a források szerepe a víznyerésben az emberek még emlékeznek az egyik híres bödeházi forrásra. Ez a kis víztükör Spoiler Vendel Temető u.-i háza előtt volt. Háromszor három méteres tölgyből készült ravás bodon vette körül, amire börüt fektettek. Ivóvíznek és mosóvíznek egyaránt alkalmas volt. Az elbeszélések szerint jobb volt a vize, mint a bödeházi kutaknak. Télen sem fagyott be, még az emlékezetes nagy hideget hozó 1929-es télen sem. Gyakran lent, kendert áztattak benne, az asszonyok pedig a boriira térdelve sulykolták a ruhát. Vize gyorsan cserélődött, kis ér vezetett ki a bodoraból. A jó kutak terjedésével vizét ivásra egyre ritkábban használták, emléke azonban napjainkig megmaradt. A források jelentősége a hetési falvak ivóvíz ellátásában mindig is csekély maradt, sőt egyes falvakban egyáltalán nem játszott szerepet. Ezzel szemben a kutaknak számos típusát, változatát lelhetjük fel. Emberemlékezet óta majdnem mmdenkinek az udvarán található volt kút. Az ivóvíz mint láthatjuk csekély mélységben volt, így nem volt szükség nagy összefogást igénylő mély, közös kutak ásására, mint például a közeli Göcsejben. A kutak korai — századvég, század eleji — elszaporodását elősegítette, hogy például az említett Göcsej vagy őrség 10—15 m, s néha még ennél is mélyebb kútjaihoz képest itt elég volt néhány métert leásni, s már iható vizet találtak. Jóllehet ennek a víznek a minősége nem vetekedhet a dombvidékek egészséges, jó kúti vizével. Hetesben a legelterjedtebb kút-típus a kampós- és a csigáskút. Kerekeskutat csak keveset látni, gémeskút pedig alig van. Zalaszombatfán és Szijártóházán szinte kizárólag kampóskutak vannak, Szentistvánlakon, Bödeházán és Gáborjánházán a csigáskút az elterjedtebb. Kerekeskwfat is csak ezekben a
